Blog szerkesztője: Szabadi Tibor Gyula (Facebookon is.)
Az EU előírásainak megfelelően tájékoztatom a t. idelátogatókat, hogy adatokat nem gyűjtök, cookikat én önállóan nem használok, ha ilyennel itt találkoznak, azt a blogger tette ide, mert énnekem a cookikra sincs semmi szükségem a nemlétező adatgyűjtéseimhez. A blogom kizárólag egy hitrendszert közvetít, amely az enyém. Aki nem ért egyet az én hitrendszeremmel, amit itt publikálok, az kérem, ne olvassa. Köszönöm, hogy vette a fáradtságot, és beleolvasott. Szabadi Tibor Gyula.
4 saját blog:
1. Tibor gondolatébresztői - Téma: Ezotéria, és MLM.( http://tibor7.blogspot.com ) Nyelv: magyar
2. Kérlek, segíts - Téma: Ezotéria a Facebookon ( http://tibor8.blogspot.hu )Nyelv: magyar
3. Lelki ok, testi tünet -Téma: Egészség, Ezotéria, Gyógyítás zenével ( http://tibor4.blogspot.hu )Nyelv: magyar
4. Tibor's provoking trouth ( http://tibor7-english.blogspot.com/ ) Téma:Ezotéria, MLM Nyelv: english
A Facebookon: Tibor Gyula Szabadi, és "Ébredezők" ezoterikus csoport (rengeteg tanulságos megosztással.) Ha ismerősnek jelölsz engemet a Facebookon, vagy jelentkezel a csoportba, be tudlak tenni. Régebben könyvek és CD-k alapján szerkesztettem a blogokat, most pedig ezen írások alapján. Sok ismerősöm ezúton mintegy társszerzőjévé vált, és válik ezeknek a blogoknak. Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni mindenkinek, akinek az írásait átvettem. ♥
Kedves Látogató!
Én gépészmérnöknek tanultam eredetileg. Mindig érdekelt a kvantumfizika.
Mára a kvantumfizika utolérte a több ezer éves vallási tanítókat. Eredetileg az összes tanító kvantumfizikai magyarázatokat adott a Teremtésről, és a Világegyetemről. De a szavak csak félreértésekre jók, a követőknek sem sikerült megbirkózniuk ezzel a problémával. Mintegy 3000 vallás létezik a világban, és mindenki a maga igazát magyarázza. A világtörténelemben ez miatt a vallásháborúk alapvető - többnyire negatív szerepet játszottak.
Ebben a blogban én is megkísérlem a lehetetlent: A kvantumfizika nyelvezetének közérthető magyar nyelvre tolmácsolásával közkinccsé tenni:
Számmisztikailag MINDEN ISTEN. MINDEN AZ 1-BŐL SZÁRMAZIK.
Isten a SZERETET.
Nem olyan, mint a szeretet, hanem Ő a SZERETET.
A szeretet az egyetlen valóságos erő.
A fizikai Világegyetemben eltorzult szeretetként nyilvánul meg, mert nincs a középpontban.
Isten a TISZTA TUDAT, AKI egy holografikus duális mátrix szerkezetben létezik.
Minden energia, az anyag nem más, mint lelassított rezgő energiakvantum halmaz.
Te Isten szellemszikrája vagy. Nem a tested vagy. És nem a lelked.
Ők a kísérőid az utadon.
Mindenki egyedi, megismételhetetlen, ezért különleges.
Van 7 egyetemes Világegyetemi Törvény, melyek az automatikus szabályzó kör szerepét játsszák.
Minden számlád mindig kiegyenlítődik. A Tartozik-követel mérlegszabály szerint.
A karmádat Te teremted. Sőt: Mindent az életedben Te teremtesz.
Semmit ne higgy nekem. Ha nem hiszed, járj utána!
Olvass tovább, vagy hagyd el kérlek a blogomat!
Minden a Te döntésed. A következményeket is Te viseled!
Mindig minden számít! Vagy nem...
A MEGOLDÁS AZ ÉLETEDRE, HOGY MŰKÖDJÖN, KVANTUMFIZIKAI EGZAKT MÓDON:
http://maga-a-valosag.com/wp-content/uploads/2017/10/Csalog%C3%A1ny-%C3%89bred%C3%A9s-2-kiad%C3%A1s-v%C3%A9gleges.pdf
http://slidintune.uw.hu/ebook/index.php#ebook
https://www.youtube.com/watch?v=VdE_QoW3ib4&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1f6dHnhgXR0SIfghzI6MKkv8US60CE8Yl0WMIICovfzX_MQCDvY_bb2TQ
https://www.youtube.com/watch?v=wit3lNTP_yc
Előszó
I. A sors, mint esély
II. Út a teljességhez (Holisztikus
gyógyítás)
III. Eli Jaxon-Bear :Mit akarsz valójában?
IV. Balogh Béla: A végső valóság
V. Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata
VI. Villás Béla előadásai
VII. Gyógyítsd meg önmagad
történet (http://krisztina.hupont.hu/-
ból átvéve
VIII. Dr. Budai László Károly: Germán Gyógytudomány videók
IX: Végszó (Szabadi
Tibor Gyula)
http://www.youtube.com/watch?v=AL8kFU_QktU&feature=player_embedded#at=43
http://www.youtube.com/watch?v=CSe6w_ge1aQ&feature=player_embedded
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=5ngkHzxXm8Ehttp://www.youtube.com/watch?v=CSe6w_ge1aQ&feature=player_embedded
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=su1PtKHCCUI#t=79s
XI. .Ara Rauch- Spirituális illúziók: http://ararauch.hu/index.php/tengely/spiritualis-illuziok?fbclid=IwAR2qVhOlJcY6yj72Pe-llW37TEmpCIJWB1vNjySmtopXh2m4WanMvD4vJXM
Előszó
(Lélekre
Hangolva blogból átvéve)
Egy napon,
mielőtt a számtalan isten született volna, mély álmomból felébredve
észrevettem, hogy ellopták álarcaimat – hét maszkomat, amelyeket hét életben
készítettem, és viseltem. Maszk nélkül rohantam át az emberekkel teli utcákon
és hangosan kiabáltam: “Ti tolvajok, tolvajok, átkozott tolvajok!”
A vásártérre
érve, a háztetőről egy ifjú kiáltott felém: “Ez egy bolond!”
Felpillantottam,
hogy megláthassam őt: ekkor éreztem első ízben, hogy a nap megcsókolja meztelen
arcomat. Első ízben csókolta meg arcomat és szeretet lángolt fel a lelkemben
iránta, s nem akartam többé maszkot viselni magamon. Transzban kiáltottam:
“Áldás, áldás azokra a tolvajokra, akik ellopták álarcaimat!”
Kahlil
Gibran – Bolond
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fimage.hotdog.hu%2Fuser%2Fkekmadar%2Fmagazin%2Fviewer-2-.png&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.hotdog.hu%2Fvicclada%2Fmi-magyarok%2Fkepes-nevetes&h=600&w=800&tbnid=_dGb8ss2S1HnRM%3A&zoom=1&docid=_Xwvs6wutH7LnM&ei=kKiFU5zrGsf44QTMi4Ao&tbm=isch&ved=0CD0QMygAMAA&iact=rc&uact=3&dur=560&page=1&start=0&ndsp=1
I.A sors,
mint esély (Thorwald Dethlefsen)
Előszó
Egyre erősebb a nagyközönség körében a
spirituális témák iránti érdeklődés. Futótűzként terjed a felismerés: az élet
célja semmiképpen sem merülhet ki evésben, ivásban, alvásban, szaporodásban és
birtoklásban. Hol van az élet célja? Meglelhetjük – e egyáltalán? A sok nyitott
kérdés keresővé teszi az embert. A keresés csaknem fontosabb lehet, mint a
találás maga. A keresés ugyanis nem más, mint, hogy „kérdésessé tesszük a
dolgokat”, pozíciónkat feladjuk, azaz rugalmassá válunk. A keresés megnyitja az
embert.
Ez a könyv a titkos tanok beavatásának alapvető
kézikönyve. Könyvként megvan az a hátránya, hogy sokat veszít az élőbeszéd
személyességéből. A valódi beavatás az ősidőkben is csak szájhagyomány útján
valósulhatott meg. Ez a könyv nem igényel előzetes felkészülést, de belső
nyitottságot igen, de hogy az olvasó előítéletek nélkül fogadhassa be az új, s
így szokatlan gondolatokat Ennek a követelménynek nehezebb eleget tenni, mint
gondolnánk. Túlságosan is könnyen rögződünk az ismerthez, ragaszkodunk a
megszokotthoz. Eleinte minden ismeretlen tudattalan szorongást ébreszt bennünk,
s beindítja az elhárító mechanizmusokat. Senkinek sem könnyű megszokott
kliséit, beállítottságát feladni, s új belátásokkal helyettesítenie, mégis
folyamatosan ezt kell tennünk, hacsak nem akarunk lemaradni önmagunk
kiteljesítéséről. Márpedig a cél a tudat fejlesztése, és kitágítása.
EZOTÉRIA (mint a valóság szemléletének tudománytalan
módja)
A 20.
század gondolkodását az ún. természettudományos világkép határozza meg. A
tudományos jelző olyan kritériummá vált, amellyel bármely megállapítás,
elmélet, vagy gondolat helyessége mérhető. Valamennyien tudományos
kategóriákban gondolkodunk olyan területeken is, amelyeknek tulajdonképpen a
tudományhoz semmi köze sincsen. Így magas fokú „tudományhívővé” válunk anélkül,
hogy tudatában lennénk a szó képtelenségének.
A tudományos munkának az a célja, hogy
gondolatilag áthatoljon a valóságon,s törvényszerűségek felfedezésével rendet
teremtsen a megjelenési formák sokfélesége között. E célból olyan elméleteket
alkot, amelyek a valóságot a lehető legjobban felfogják.
Minden elmélet szerzője a saját tudatállapotáról
ad képet az elmélet megszületésének időpontjában. A folyamatos kutatás során a
tudatállapot is továbbfejlődik, s a korábbi elméletek nemsokára szűkösnek
bizonyulnak; szükségszerűvé válik egy újabb és átfogóbb elmélet, és így tovább.
Törvényszerű tehát, hogy az emberiség egyre fejlődő, egyre táguló tudata előbb,
vagy utóbb minden elméleten túlnőjön, s új felismeréseket fogadjon be. A ma
igazsága ugyanis a holnap tévedése.
E megállapításokat hathatósan támasztja alá, ha
egy pillantást vetünk a tudomány történetére.
A tudomány története az emberi tévedések
története. Semmi okunk rá, hogy emiatt szégyenkezzünk, mindenki tudja, hogy a
legjobban a saját hibáinkból tanulunk. Mindebben csak az a groteszk, hogy
valamennyi új generáció egészen biztos benne: A tévedéseket mindig a múltban
követték el, az ő koruk viszont az abszolút, és végleges igazságot találja fel.
Ez az a pont, amelyen a tudományba vetett hit könnyedén felülmúlja bármilyen
vallásos szektahitének erejét.
Megdöbbentően hasonlít a vallásos fanatizmushoz
az a magatartás is, amelyet a tudományos élet azokkal szemben tanúsít, akik
valamilyen új szemlélet birtokában kétségbe vonják az adott kor „általános
érvényű” igazságait. Egyik legfőbb gyengeségünk, hogy gondolatilag rögződünk, s
utolsó leheletünkig minden erőnkkel védjük álláspontunkat. Csakhogy a tudomány
esetében különösen izgalmas az az ellentmondás, amely a valóság és a gyanúsan
zajosan hangoztatott objektivitás között megfigyelhető.
A tudományos munka a látható világ kutatásával
kezdődött. A látható világ számunkra anyagként jelentkezik – ennek megfelelően
a tudomány is az anyag feltételeihez igazította munkamódszereit. A tudomány
munkamódszereit tudatosan az anyag kutatásának követelményeihez igazították.
Ezt a módszert azonban manapság öntudatlanul alkalmazzák, s kiterjesztik azokra
a területekre is, amelyek nincsenek feltétlenül kapcsolatban az anyaggal. Ebből
logikusan arra következtetnek, hogy csak az anyaggal lehet foglalkozni, hogy
csak ez mérhető, tehát az anyagon kívül nincsen semmi. Ezt az ördögi kört csak
úgy szakíthatjuk meg, ha felismerjük a tudományos kutatási módszerek korlátait,
és a tudományos gondolkodás számára szokatlan módszerekkel közeledünk a nem
anyagi természetű jelenségekhez.
Egyre nő azoknak a száma, akik a valóságot
illetően már nem akarják átengedni a terepet a kizárólagosságra igényt tartó
tudománynak. Ennek jogosultságát – többek között – az alábbi kérdésekben
fogalmazhatjuk meg:
-Vajon a tudomány – a technika területén
kétségbevonhatatlanul elért sikereivel együtt – boldogabbá tette – e az
emberiséget?
-
Képes – e a tudomány segítséget nyújtani az emberi problémák
megoldásában?
- Meg tudja – e válaszolni azokat a legbensőbb
emberi kérdéseket, amelyek az emberi létezésre vonatkoznak?
- Vajon az emberi tudat fejlődése lépést tartott
– e a külső technikai fejlődéssel? A
válasz a fenti kérdésekre egyértelmű és megrázó: Sikernek nyoma sincs! Minél
több segédeszközt talál fel az ember, amellyel időt takarít meg, annál kevesebb
ideje van. (11. o.)
Test, lélek, és szellem (24. o.)
Ha közelebb megyünk az emberi makrokozmoszhoz,
először az emberi testtel találkozunk. Élő ember esetében ez a test a megfelelő
kemikáliák puszta összegétől - amelyekből építkezik - abban különbözik, hogy
ezek mind egy közös ideának vannak alárendelve, s az "ember" nevű
összkoncepciót szolgálják.
Ez korántsem magától értetődő. Sokkal inkább
magától értetődő az a folyamat, amelyet a hulla bomlásakor figyelhetünk meg: az
egyes kémiai alkotórészek saját "akaratukat" követik, nincsenek
alávetve semmilyen összefüggő koncepciónak. Ha ez az élő ember esetében nem így
van, akkor ebben valaminek közreműködnie kell, amely befolyásolni és ez által
koordinálni tudja az anyagi különbözőségeket. Ez a
"valami"(instancia) azonban csak az élő emberre van befolyással, a
halottban nem működik többé.
Köztudott, hogy a halál pillanatában anyagi
szinten semmi nem tűnik el az emberből. Ennek egyenes következménye, hogy az
általunk kutatott instancia,(a lélek, vagy más néven tudat) nem lehet
materiális természetű - ez nem is várható el tőle, hiszen ha lényegi kritériuma
az, hogy képes az anyagot koordinálni, nehezen lehetne ő maga is anyag.
Mindenki tapasztalatból tudja, hogy egy emberből
a halála pillanatában a tudata, az élete tűnik el. Kézenfekvő tehát, hogy az
általunk kutatott instancia azonos a két fogalom valamelyikével. De mi is a tudat?Az ember tudatában van
önmagának. Születésétől haláláig, mint létező, érzékelő individuumot éli meg
önmagát. Ez a tudat olyan "valami"- kontinuitás -, amit a test-mely
folyamatosan sejteket épít fel és le-nem birtokol.
Egy másik, régebben használt fogalom neve: lélek.
A lélek tudat, individualitás, az, az instancia, amely a test anyagi
építőköveit egységgé fogja össze és koordinálja. A lélek olyan instancia, amely
minőségileg különbözik az anyagi természetű testtől.
A modern pszichológia sajnos nem ismeri a lélek
fogalmát. Az emberben lévő „pszichés tényezőt” vizsgálja. Ez a valami azonban
nem a lélek, hanem ez a tudomány terméke. E két fogalom összecserélése vezette
a pszichológiát arra a megállapításra, hogy az ember lelki tevékenysége az agy
s az intakt idegrendszer terméke, amiből azt a következtetést vonja le, hogy a
materiális előfeltételek megsemmisülésével a „lélek” is megszűnik létezni. A
tudomány fogalmi és gondolati slampossága majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy
a dolgok valamelyest is saját helyükre kerülhessenek.
1 Ha lélekről vagy tudatról beszélünk, ezen olyan
önálló, nem anyagi instanciát értünk, amely sem nem terméke az anyagnak (az
agynak, a központi idegrendszernek, vagy ilyesminek), sem nem függ ezektől.
Ennek a léleknek a létezéséről a vallások, a beavatottak, és az okkultisták
mindig is tudtak, s azt is tudták, hogy ez a lét a halálon túl is folytatódik.
A közvélemény és a tudomány azonban szemmel láthatóan szenzációsnak és megdöbbentőnek
tartja, ha egy kutató klinikai halálból visszatért emberek beszámolóit közli, hát
még, ha ezekben egybehangzóan arról számolnak be az érintettek,"hogyan
hagyták el saját testüket a többiek számára láthatatlanul, hogyan tartózkodtak
továbbra is a térben, ahol mindent továbbra is láttak, hallottak és
érzékeltek."
2. A hagyományos pszichológia psziché -, vagy
lélekfogalma (s ebbe a mélypszichológiát is beleértjük) a fent leírt fogalommal
nem azonos, annak csupán része (eliminációja). A pszichológia lélekfogalma az
ösztönök, szorongások, konfliktusok és komplexusok helye, a lélek kihatásainak
gyűjtőfogalma, a hatást kibocsátókhoz azonban egyáltalán nem közeledik. Úgy
gondolják, hogy a hatást maga az agy, vagy a központi idegrendszer bocsátja ki.
A macska tehát a saját farkába harap. Mi ösztönzi munkára az agyat és az
idegrendszert? Ki ösztönzi munkára az agyat és az idegrendszert? Köztudott
ugyanis, hogy az anyagnak információra van szüksége ahhoz, hogy tevékenykedjék,
az információ azonban soha nem anyagi természetű. Később pontosan be fogjuk
mutatni az információ és az információhordozó közötti különbséget. Egyenlőre,
csak azért érintettük ezt a témát, nehogy valaki a génekben keresse az
információt.
Végül említsük még meg, hogy mindenütt a
természetben, ahol alaki folyamatok zajlanak le, tudatnak, (vagy más néven léleknek)
kell jelen lennie. Minden állatnak, minden növénynek, minden embernek lelke
van. A földi létezés keretein belül a léleknek is anyagi hordozóra van
szüksége, ennek azonban finomabb természetűnek kell lennie. Ezért beszélnek
okkult körökben az úgynevezett asztráltestről. Ebben az összefüggésben említésre méltóak az
amerikai Yale egyetem professzorának Harold Saxon Burrnak a kutatási
eredményei. Burr fejlett technikai körülmények között vizsgálta azt az
elektromos mezőt, amely az élő szervezetet körülveszi. Így például a mákszem
körüli mezőben megtalálta az érett, kifejlett növény formáját, a békapete
körüli mezőben a béka formáját tudta kimutatni.
Ebből arra a következtetésre jutott, hogy minden
élőlényt ilyen elektromágneses mező vesz körül. Ebben a láthatatlan, de mérhető
tér-képben minden új sejtnek megvan a maga helye. Ezek a kísérleti eredmények
azt az ezoterikus állítást támasztják alá, amely szerint minden élőlény egy
számára előre adott formába (mintegy tervrajz szerint) fejlődik bele.
Ennek ellenére óvakodjunk attól, hogy ezt az
elektromágneses mezőt tartsuk léleknek. Sokkal inkább azt mondhatnánk, hogy ez
a mező az asztráltest anyagi korrelátuma. Hasonló tévedést fejez ki az a nézet
is, amely szerint az úgynevezett Kirlián fotón az asztráltest képét láthatjuk.
A Kirlián fotón valójában csak az élőlény energetikus kisugárzása és a magas
feszültségű mező közötti cserehatás látszik.
Miután valamelyest megkíséreltük tisztázni a test
és a lélek mibenlétét, hátra van még egy igen fontos fogalom, s ez nem más,
mint az „élet”. Az „élet” nem lehet azonos a tudattal. Hiszen az öntudatlanság
és a halál között a nyelv is különbséget tesz. Az élet szintén nem állhat
anyagból, csak az élet hatása válik láthatóvá az anyagon belül. Az élet fogalma
a legtitokzatosabb fogalom.
A tudomány már magát a lelket sem ismeri, az élet
megértésétől még távolabb áll: csupán az élet anyagi megnyilvánulásaival
foglalkozik, nem magával az élettel. Az ember, életet sem teremteni, sem
elpusztítani nem tud. Az élet olyan minőség, amely tökéletesen kivonja magát az
emberi beavatkozás alól.
Mindenki hallott már a klasszikus hármas
felosztásról: test, lélek, szellem. A hermetikus filozófia tanítása szerint a
szellem az élet. Az élet (szellem) ellentétben a lélekkel, személytelen, anonim.
Csak egy szellem, egy élet van. Részt vehetünk benne, ha e szellem rajtunk
keresztül is működik – ilyenkor élünk. Ha „földi életünket” befejezzük, csak a
kapcsolatnak lesz vége – az életből magából semmiképpen sem pusztul el semmi. (A
lélek csak "ruhát vált": inkarnálódni annyi, mint húsba költözni.)
Csak egy szellem van – ezáltal az élet bennünk az egységet reprezentálja – ez
az, az „isteni szikra”, amely minden élőlény sajátja.
Ma már a kvantumfizika eljutott arra a szintre,
hogy ugyanazt mondj, mint a vallások, csak a tudomány ezt érthető okokból nem
veri nagydobra. Van test lélek és szellem, ezekkel a széles körben használt tudomány
semmit nem tud kezdeni, nem is ismeri el.
Az asztrológia (61. o.)
Több okból szeretnék itt részletesen beszélni az asztrológiáról:
1.Az asztrológia a legnagyobb nyilvánosságnak örvendő ezoterikus tan. A hívei és ellenfelei között dúló viták újra és újra, soha nem szűnő szenvedéllyel lángolnak fel.
2.A laikusok asztrológiával kapcsolatos elképzelései többnyire alapjaiban hamisak, s ez mind a hívek, mind az ellenfelek megértésének útjában áll.
3.A korszellemnek megfelelően egyre több asztrológus próbálja az asztrológiát ezoterikus eredetétől elválasztani, s fokozatosan hozzáidomítani a tudomány funkcionális gondolkodásmódjához. Azt remélik, hogy így majd a hivatalos tudomány is elismeri őket. Ez a folyamat az eredeti asztrológiát tisztán technikává deklarálná.
4.Az eredeti asztrológia mind belső struktúráját, mind gondolkozásmódját tekintve tipikus ezoterikus diszciplina. Ezért úgy tekinthető, hogy mérvadó a jóstechnikák, mind a sors és a betegség problematikájának megoldásánál is, melyeket az asztrológia filozófiai alapjaiból kiindulva kell elemezni.
Próbáljuk megoldani az alábbi két feladatot: nevezzük meg azt a gyűjtőszót, amely alá a következő gyűjtőszók besorolhatóak.
a. kutya, seregély, hangya, krokodil, medve, elefánt, pisztráng. Megoldás: állat (vízszintes gondolkodásmód)
b. ólom, kecske, fog, borostyán, szerzetesi cella, fekete, bányász. Megoldás: X idea, principiumláncok, (függőleges gondolkodásmód)
Az a, feladat minden bizonnyal senkinek sem okoz nehézséget. Az „állat” gyűjtőfogalma mindenki számár azonnal felismerhető. Sokkal problematikusabb a b, feladat megoldása, ahol is a fogalmak látszólag igen heterogének. A következőkben lépésről lépésre megmagyarázzuk a két kérdés értelmét.
A megjelenési formák sokféleségével szembesülve természetes emberi igény e sokféleségek rendszerezése. Minden filozófia és tudomány ezt az alapvető emberi vágyat fejezi ki. Az eleinte átláthatatlannak tűnő sokféleséget csak két, alapvetően különböző úton tudjuk rendszerezni:
1.Karakterisztikus közösséget mutató egyedek számára gyűjtő fogalmat keresünk (például növények, állatok, kövek). Így szintjeire osztjuk a valóságot (állatvilág, növényvilág, ásványok, stb.)
2.Kutatunk azok után az egységek után, amelyekből a különböző keverési arányok útján e sokféleség létrejött. Mind az elemek tana, mind a Szókratész előtti tudósok erre a gondolkodásmódra építettek. A legújabb korban a legimpozánsabb példa erre az elemek periódusos rendszere. Egy ilyen rendszer lehetővé teszi, hogy a megjelenési formák sokaságát néhány ősminőségre redukáljuk. A változó összetétel, illetve a különböző keverési arányok adják azt a sokszínű valóságot, amelynek struktúráját immár könnyebben megérthetjük.
Vigyük át ezt a második eljárást – amely az elemek periódusos rendszerében csak az anyag szintjén érvényes – a valóság más szintjeire is. Induljunk ki abból a megfontolásból, hogy a sokféleség korlátozott számú egységből épül fel. Miután rendszerünkkel a valóság teljességét akarjuk felfogni, olyan egységeket kell találnunk, amelyek minden szinten érvényesek, mind az állatvilágban, mind a növényvilágban, mind a materiális, mind a pszichés szinten. Az első fejezetben már beszéltünk róla: az anyagnak ahhoz, hogy formát öltsön, mindig valamilyen információra van szüksége. Mondhatjuk tehát, hogy eredetibb és valóságosabb a dolog ideája, mint a dolog maga.
Sajnos, materialisztikus korunkban ennek a szemléletnek éppen az ellentéte az elfogadott. úgy gondolják, hogy először ott a kő, s azután az ember a kő szemlélete során kifejleszti a „kő” szót, és a kő ideáját. A valóságban ez pontosan fordítva van. A kő ideája nélkül sosem manifesztálódhatna egy konkrét kő. az idea és a nyelv mindig előbb van készen, mint az anyagi reprezentáns („Kezdetben vala az ige”).
Ha a festő festeni akar egy képet, először a kép ideáját kell megtalálnia, csak azután valósíthatja meg. Nem a kép teremti meg az ideát, hanem az idea sűrűsödik képpé. ha a „valóság periódusos rendszerét” akarjuk megteremteni, hipotetikus egységeinknek archetipikus ideáknak kell lenniük.
Ezeknek az ősképeknek (archetípusoknak), a valóság ezen ősi építőköveinek egyszerűen létezniük kell. Az ember számára azonban igen nehezen megközelíthető az olyan világ, amely tisztán csak ideákból áll. ezért egyenlőre alakítsunk ki merőben hipotetikus egységeket, s jelöljük őket absztrakt szimbólumokkal. Tegyük fel, ezek legyenek x, y, z, és így tovább. Ezzel x egy bizonyos ősideát jelöl az ideák világában. Miután azonban az ideák világa látható és érzékelhető világunk ősképe, x ősideának a manifesztálódott jelenségek világában is jelen kell lennie.
Még pontosabban azt jelenti ez, hogy x ősidea meghatározott reprezentánsa a valóság minden szintjén megtalálható. Van tehát valami olyan konkrét dolog, amely mind a növényvilágban, mind az ásványok között, mind az emberi világban az x ősideát reprezentálja. Ha ez az x nem fedezhető fel bármely tetszőleges szinten, akkor nem szolgál rá az „ősidea” névre.
A horoszkóp, mint mérőeszköz(75.o.)
(78.o. -) A születési asztrológia a horoszkópot a
születés pillanatára, pontosabban az első lélegzetvételre állítja fel. Mint
bármely esemény, vagy vállalkozás esetében, itt is elkezdődik valami, s ezt egy
ember életútjának nevezzük. A horoszkóp azt méri, hogy milyen időkvalitás
közepette indult ez az életút, ezért azt is tudja, hogy az a későbbiekben
milyen. A születési horoszkópnak – alap – vagy radix horoszkópnak is nevezik –
három különböző érvényességi területe van:
1. Megmutatni azt, amit a pszichológiai karakter
– vagy személyiség struktúrának neveznek.
2. Ha ehhez a karakterstruktúrához – amely
önmagában természetesen statikus – hozzáadjuk az idő faktorát, ebből
szükségszerűen megkapjuk az életutat. Az időfaktor arról fog felvilágosítást
adni, hogy az érintettek számára mikor, melyik problématerület válik
átélhetővé.
3. Az alaphoroszkóp ugyanakkor a születési
folyamat eseményhoroszkópja is. Éppen ezt a harmadik illetékességi területet
hagyták mindeddig egészen figyelmen kívül, pedig messzire nyúló elméleti
következményei vannak. Mind az életre, mind a születés eseményeire ugyanaz a
horoszkóp vonatkozik. Más szavakkal: egy ember élete születésének felnagyítása.
Minden esemény, amely egy ember sorsában megjelenik, biztonsággal meg kell,
hogy mutatkozzék a születés során, mint egy sokszorosan lekicsinyített analóg
esemény.
Korábban már beszéltünk a dimenzió problémájáról,
s akkor említettük, hogy mi emberek, a közepes arányokra vagyunk utalva ahhoz,
hogy valamilyen alakot vagy formát (Gestalt) fel tudjunk ismerni. Ha valaki a
megszokott tempóban fütyüli a „Nyuszi ül a fűben” – t, akkor ráismerünk. Ha
azonban az egyes hangok közötti távolság kitágul, s mindennap csak egyetlen
hangot hallunk, a dalt egységében (alakjában) nem fogjuk felismerni többé.
ugyanez érvényes arra, ha a melódiát felgyorsítva játsszuk le egy magnón. Ez a
felgyorsított lejátszás az asztrológiában a születés, amelynek belső
struktúrája csak időbeli szétosztásában lesz, mint „élet” felismerhető.
Ha fordítva szemléljük, azt mondhatjuk, hogy egy
ember életében soha semmi nem tud manifesztálódni (legyen az betegség, pozitív,
vagy negatív sorsesemény, ami kicsinyítve születésében ne lett volna jelen. Ez
a szemlélet ellentmond minden olyan elméletnek, amely a betegségek vagy
események „okát” az ember biográfiájában keresi. Valójában a megfelelő
módszerrel (reinkarnációs terápia) bebizonyítható, hogy minden probléma
visszakövethető egészen a születésig. Ugyanis minden kezdet magába zárja a
véget is.
A horoszkóp, mint az élet tanterve (80. o.)
A horoszkóp szimbolikus formában mutatja az idő
minőségét és azon ősprincípiumok specifikus rangsorolását és egymáshoz való
viszonyát, amelyek közepette az ember ebbe a létbe lépett. A horoszkóp az a
feladat, illetve tanterv, amelyet az embernek életében meg kell valósítania, be
kell töltenie. Minden úgynevezett konstelláció (az asztrológusok, ezen a princípiumok
bizonyos csoportosulását értik) egy meghatározott feladatot, problematikát
testesít meg.
Ezen a helyen néhány megjegyzést szeretnénk fűzni
a probléma fogalmához. A valóságban nincsenek problémák. Egy bizonyos szituáció
akkor lesz problémává az ember számára, ha nem képes azt tudatába beépíteni.
Egy hatéves gyermek számára komoly probléma a szorzás, egy harmincéves számára
aligha – időközben ugyanis megtanult szorozni. Minden tanulási folyamat a tudat
kitágulásával jár, s ez lehetővé teszi a probléma megoldását. Ha egy feladatot
megoldunk, ezzel megváltjuk „problémásságától”. Ennek a megváltási folyamatnak
az a következménye, hogy a megváltozott szituáció általában soha többé nem
süllyed a probléma szintjére.
Fontos, ezért soha nem szabad elfelejtenünk, hogy
minden probléma csak a szituáció és a tudatállapotunk között fennálló
nívókülönbséget jelöli, így azt kívánja tőlünk, hogy a tanulási folyamatban
előrelépjünk, s oldjuk el, váltsuk meg őt problémásságától. A mindennapi
életben mégis a legtöbb ember úgy viselkedik, mintha a problémák „mint olyanok”
léteznének, s a környező világtól várják el, hogy elhárítsa őket.
Beszéltünk már arról, hogy minden konstelláció
egy ilyen probléma szimbolikus formája, s a horoszkóp ez által az élet
tantervének tekinthető. Mindezeket a konstellációkat tanulással, aktív
megvalósítással át kell helyeznünk életünkbe, s meg kell váltanunk
problémásságunktól. Bár a születés időpontjában a konstellációk még
„problémák”, életünk végére lehetőleg egészen meg kell váltanunk őket
problémásságuktól. Életünk tanulási folyamat – ez, sajnos, sokak számára nem
olyan magától értetődő, mint amilyennek lennie kellene.
Ha a természetben valamilyen közös lényegi vonást
keresünk, akkor azt találjuk, hogy minden fejlődik. Mind a tudomány, mind az
ezotéria számára minden élet célja az evolúció. A tudomány hajlamos arra, hogy
az evolúciót a „véletlen” génmutációk termékének tekintse. Az ezotéria ezzel
szemben az evolúcióban egy definiált célra irányuló fejlődést lát. Abban
viszont mindenki egyetért, hogy minden, ami él, az fejlődik. Hogyan történik ez
a fejlődés? Kizárólag tanulási folyamaton keresztül. Ez ugyanúgy érvényes a féregre,
mint az emberre.
Ez a tanulási folyamat – mint láttuk – problémák
megoldásán keresztül zajlik le. Miután a problémamegoldás mindig
megerőltetéssel jár, az élőlények többnyire nem keresik maguknak a problémákat,
hanem konfrontálódniuk kell velük. A problémákban tulajdonképpen az evolúció
hajtókerekét láthatjuk.
Azt az instanciát (felső hatalmat) nevezzük
sorsnak, amely gondoskodik arról, hogy a tanulást soha ne hagyhassuk abba, és
ezért újabb problémákkal szembesít bennünket. A horoszkópban valóban ott
találjuk egy ember inkarnációjának teljes tantervét, ezért sokan azt állítják,
hogy a horoszkópban ennek az embernek a sorsa válik láthatóvá. Ez viszont úgy hangzik,
mint egy fátum, amelynek semmi sem állhat ellent. Ha viszont tantervről, vagy a
feladatok megoldásáról beszélünk, mindjárt közelebb kerülünk a dolgok rejtett
értelméhez.
A tanulás polaritása (82. o.)
Témánkban jó ideje ott feszül a kérdés: milyen mértékben
determinált a sors, illetve feladataink betöltése, hol van az emberi szabadság,
amely ezen változtathatna. Ez volt, s ez marad a legbonyolultabb kérdés, s a
hozzávetőleges válaszhoz is csak lépésről lépésre juthatunk el. A tanterv maga
bizonyosan determinált, tehát be kell teljesednie. A polaritás törvénye azonban
a determináltságon belül is érvényben marad. Ez a törvény, választás elé állít
bennünket, hogyan teljesítsük saját tantervünket, melyik úton lépjünk előre a
tanulás folyamatában, hogyan váltsuk meg problémáinkat problematikusságuktól.
Különbséget teszünk tehát a teljes mértékben determinált megoldandó problémák
és a megoldási út „hogyan” – ja között. Erre az utóbbira a polaritás két
különböző lehetőséget kínál:
1. Tudatos tanulás. Ez azt követeli az embertől,
hogy álljon sorsa kihívásai elé, és minden problémát szabad akaratából, aktív
módon váltson meg problematikusságától.
2. Tudattalan tanulás. Ez automatikusan életbe
lép, ha egy problémát elmulasztunk tudatosan megoldani.
Az emberek többsége a második lehetőségre, tehát
a tudattalan tanulásra korlátozza magát. A tudattalan tanulás a szenvedés útján
való tanulás. ha készek vagyunk arra, hogy fixációinkat, álláspontjainkat kérdésessé
tegyük, hogy újakat sajátítsunk el, hogy újabb tapasztalatokat kockáztassunk,
hogy tudatunkat kitágítsuk, s így urai legyünk a sorsunk felvetette
problémáknak, akkor a legnagyobb sorscsapásoktól, betegségektől sem kell
félnünk.
Abban a pillanatban azonban, amikor problémáinkat
elodázzuk, megpróbálunk menekülni előlük, vagy letagadni őket (a pszichológusok
ezt „elfojtásnak” nevezik), akkor a sors fog belekényszeríteni bennünket a
tudomásul nem vett tanulási folyamatba. Ilyenkor a szituáció áldozatai leszünk,
s problémáinknak legalábbis egy részét átélés útján, szükségszerűen megoldjuk.
Ezekben a kikényszerített szituációkban azonban a tanulás többnyire tökéletlen,
mert túl nagy az azt átszenvedő ellenállása. Egy szituáció értelmét csak akkor
foghatjuk föl egészen, ha megbékélünk vele. a probléma megoldatlan maradványa
így általában egy újabb kényszertanulás magvává válik. Nézzünk erre egy példát.
Emeljünk ki egy ember horoszkópjából egy
konstellációt, amelyet a szaknyelv „Szaturnusz – Mars – kvadrát”- nak nevez. Tisztán technikailag ez azt jelenti,
hogy amikor ez az ember született, akkor a Szaturnusz bolygója 90 fokos szöget
zárt be a Mars bolygójával. Ez a Szaturnusz – Mars konstelláció csak egy
meghatározott feladatot szimbolizál. A Szaturnusz princípiumát az előzőekben
már röviden már ismertettük a következő címszavakkal: ellenállás, struktúra,
gátlás; míg a Mars princípiumához az energia és az impulzus fogalmait
rendeltük. Ha ez a két princípium egy horoszkópban olyan kapcsolatba kerül,
amelyet kvadrátnak nevezünk, ez azt jelenti, hogy ennél az embernél az energia
és az ellenállás összekapcsolódik, s nem választható el egymástól. Ezt röviden „energia
ellenállás – problematikának nevezzük. Ez az ember bármikor akarjon tehát
energiát kifejteni, mindig ellenállásba fog ütközni.
Mindig panaszkodni fog a külvilágra, az lesz a
véleménye, hogy őt mindenütt gonosz módon elgáncsolják. Minél inkább kivetíti
azonban a „vétkest” a külvilágra, annál kevésbé fogja a problémáját megoldani.
Bár valóban a környező világ végrehajtó szerve, a probléma azonban magában az
érintett emberben van, aki affinitása által törvényszerűen kerül kapcsolatba a
konstellációjának megfelelő külvilággal – azt is mondhatjuk: tudattalanul
keresi azt. Valójában ennek az embernek még szüksége is van ezekre az
ellenállásokra, különben nem tud energiát kifejteni. Az ilyen ember az
ellenállásokon nő fel, s ez könnyen vezethet az „ellenállások keresésének
eszkalációjához”.
A konstelláció tehát: feladat, amely se nem jó,
se nem rossz, se nem pozitív, se nem negatív, viszont át kell helyeznünk a
valóságba, mert csak úgy váltható meg problematikusságától.
Tételezzük fel továbbá azt, hogy emberünk e
problémáját hosszú távon elfojtja. Akárhová kerül, a problémát mindig a
külvilágra nyomja, azt teszi felelőssé érte, s maga semmit sem tesz a probléma
megoldásáért. Nem is tartja a „saját problémájának”.
Vannak bizonyos technikai eljárások az
asztrológiában, amelyekkel felismerhetjük, hogy mikor lesz egy ember számára
különösen aktuális egy bizonyos konstelláció, ezt nevezik kiváltásnak. A
legtöbb asztrológus hajlamos arra, hogy az ilyen konstellációkat rossznak, vagy
veszélyesnek nevezze, s azt tanácsolja az illetőnek (ha az a tanácsát kéri),
hogy a kiváltás kiszámolt időpontjában legyen különösen óvatos. Meglehetősen
függetlenül attól, hogy az illető követi – e ezt a (teljesen esztelen)
tanácsot, a megjelölt időpontban olyan szituációba fog jutni, amelyben
áldozatként kerül szembe az elhárított „energia ellenállás” problematikájával.
Erre egy ősprincípiumoknak megfelelő analóg lehetőség például, hogy autójával
180 km – es sebességgel nekimegy egy fának. Így aztán megtapasztalja, mi az
energia (180 km – es sebesség) és mi az ellenállás (a fa). Így megismerte az
ősprincípiumot.
Ezekből az eseményekből mindig tanulunk, ha nem
is a kívánatos tökéletességgel. Az ilyen esemény mintha fel is jogosítaná az
asztrológust arra, hogy veszélyes és negatív konstellációról beszéljen –
valójában azonban egy teljesen semleges konstelláció lett veszélyes emberünk
számára, mert vonakodott feladatát tudatosan végrehajtani.
Hogyan nézne ki a tudatos megoldás? Emberünknek
olyan tevékenység, olyan foglalatosság után kéne néznie – amelyben a leírt
princípiumokat (energia/ellenállás) a valóság egy tetszőleges szintjén
folyamatosan megvalósíthatja. Példánkban kínálkozik erre a karate. Ebben a
sportágban hihetetlen intenzitású ütéseket tanulunk meg kivitelezni, amelyeket
milliméteres pontossággal a cél előtt le kell állítani, egyébként a harci
partner számára halálosak volnának. Ezeknek a kézzel, de lábbal is
kivitelezhető ütéseknek a rettenetes erejét gyakran demonstrálják úgy, hogy
puszta kézzel kettétörnek egy téglát, vagy egy deszkát.
Ennek a sportágnak tehát két kiemelkedő
jellegzetessége van: az ütések rendkívül energikusak, és ezeket az ütéseket
ugyanilyen rendkívüli figyelemmel kontroll alatt kell tartani. A karate tehát
pontosan megfelel a Szaturnusz – Mars konstellációnak. A Mars önmagában véve
iránytalan energiája itt a Szaturnusz struktúrájára talál. Aki ezt a sportágat
megtanulja, az a napi edzéssel folyamatosan megvalósítja konstellációját. A
tapasztalás és a szembesülés révén egyre jobban megismeri problematikáját – s
ez a felismerés magától áttevődik a lét egyéb szintjeire is.
Aki ezt a megoldást választja, annak nem kell
félnie a konstelláció kiváltódásától. Nem fog nekimenni a fának akkor sem, ha
180 km – es sebességgel vezet. A megfelelő időben számára is meg fog mutatkozni
a konstelláció, de nem fogja őt veszélyeztetni. Így lehet, hogy éppen ebben az
időpontban például győz egy karate küzdelemben, új dant kap, vagy ilyesmi.
Ezzel a példával azt akartuk megvilágítani, hogy milyen mértékben determinált a
feladat megoldási kényszere, s mi a különbség a tudatos és a tudattalan út
között. A sors a végeredményben jelentkezik, nem az út minőségében. A sors a
tanulási folyamat céljának elérése, nem tartozik a sorsra az, hogy a célhoz
vezető úton állandó elhárításunk miatt mennyit szenvedünk. (85. o.)
(86. o.) A sorscsapás és a betegség legtöbbször
valamilyen szabad akaratunkból nem tudomásul vett tanulási folyamat negatív
aspektusa. Röviden így is fogalmazhatnánk: aki nem tanul, az szenved. Az
emberek általában igen sajátos követelményeket támasztanak az élettel, a
sorssal szemben. Úgy viselkednek, mintha joguk lenne ahhoz, hogy jól érezzék
magukat, gazdagok, egészségesek, és boldogok legyenek. Milyen groteszk
felismerése ez a valóságnak! Vajon miből vezetik le ezeket az igényeket?
Az ember nem azért inkarnálódott erre a világra,
hogy lustálkodjék és élvezze a napsütést, hanem azért, hogy fejlődjék, és
képességei szerint szolgálja ezt a világot. Aki tudatosan ezt teszi, az meg is
találja a szerencséjét. Annak, amit mondtunk, semmilyen életellenes
mellékzöngéje nincs, csak a prioritásokat akarja áthelyezni.
Minden ember megszakítás nélkül keresi a
boldogságát (szamár orra elé lógatott répa). Ez nemcsak joga, de cselekvésének
legfőbb mozgatórúgója. A bejáratott utak azonban legnagyobbrészt alkalmatlanok
arra, hogy ezt a keresést siker koronázza. Az ember keres valamit, ezt
boldogságnak nevezi, ugyanakkor nincs pontos elképzelése arról, hogy mi is
tulajdonképpen ez a boldogság. Így a külvilág bizonyos dolgait azonosítja ezzel
a vágyott boldogságérzéssel, s úgy gondolja, ha ezeknek a dolgoknak a
birtokában lesz, akkor boldog is lesz. Ezzel egy végtelen és értelmetlen
hajtóvadászat kezdődik. Valahányszor ugyanis elértük a boldogság vágyott
hordozóját, kiderül… alkalmatlan arra, hogy közvetítse a hőn vágyott
boldogságot. Aki éhes, az azt hiszi, ő lenne a világ legboldogabb embere, ha
teleehetné magát. Megkapja a vágyott eledelt, s azt fogja gondolni, hogy a
boldogság teljessége csak akkor lesz az övé, ha egy lakása is lesz. Ha megvan a
lakás, akkor egy kertes házra fog vágyakozni,. Ha ez is megvan, akkor
dicsőségre, elismerésre vágyik. S ha ezt is elérte, akkor egy krónikus betegség
fogja megakadályozni abban, hogy boldog legyen. Kigyógyítják a betegségéből, s
magányosnak érzi magát, úgy gondolja, hogy „már csak” emberekre van szüksége a
boldogsághoz. „Szerencsére” a halál aztán átmenetileg megváltja a boldogság
utáni fáradtságos hajtóvadászattól.
Akkor követjük el a hibát, amikor azt hisszük,
hogy a boldogság külső dolgoktól függ. Nem vesszük észre, hogy a külső dolgok
csak addig izgalmasak, ameddig nem a mieink. A boldogságra nem lehet vadászni,
s a boldogságot nem lehet birtokolni. A boldogság a tudat, a lélek egy
állapota, ezért is beszélnek a németek üdvösségről. a boldogság tökéletesen
független a külvilágtól. A boldogság ott nő, ahol az ember harmóniába kerül a
világgal. A boldogság ott nő, ahol az ember tudatában feladatának felismeri azt
a kegyelmet, hogy szolgálhat.
A szenvedés a boldogság ellentéte, így végül is
ugyanaz. A szenvedés „szerencsénkre” (zum Glück = boldogulásunkra) gondoskodik
róla, hogy ne kerüljünk örökösen tévutakra. A szenvedés gondoskodik róla, hogy
ne adjuk fel a keresést, megakadályozza, hogy leálljunk. A szenvedés mindig
kerülőút, s ez által mégiscsak út, amely célhoz vezet.
A betegség, mint információ(95.oldal)
A fentiekhez hasonló módon található megoldás a már manifeszt betegségekre, problémákra is. az így értelmezett terápiának mindig az a kérdés a kritériuma, hogy mit akar a betegség az érintett tudomására hozni. Mit nem akar az érintett mkegtanulni? A terápiának a betegség szándékában álló tanulási folyamatot kell helyettesítenie, egyébként nem vezethet gyógyuláshoz.
Szerkesztés alatt!
A betegség, mint információ(95.oldal)
A fentiekhez hasonló módon található megoldás a már manifeszt betegségekre, problémákra is. az így értelmezett terápiának mindig az a kérdés a kritériuma, hogy mit akar a betegség az érintett tudomására hozni. Mit nem akar az érintett mkegtanulni? A terápiának a betegség szándékában álló tanulási folyamatot kell helyettesítenie, egyébként nem vezethet gyógyuláshoz.
Szerkesztés alatt!
II.Út a
teljességhez (Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dehle: A
betegség jelentése és jelentősége és Holisztikus gyógyítás)
Ez a könyv nem lesz egy kényelmes olvasmány, mert megfoszt attól a
lehetőségtől, hogy a betegséget alibiként használd fel megoldatlan
problémáidra. Azt akarom ugyanis bemutatni, hogy a beteg nem a természet
valamiféle tökéletlenségének áldozata, hanem igenis maga a tettes. És itt nem a
környezetszennyező anyagokra, a civilizációra, az egészségtelen életre és más
hasonló, jól ismert „bűnösökre” gondolok: a betegség metafizikai aspektusát
szeretném előtérbe állítani. E szemszögből a tünetek pszichés konfliktusok testi
megjelenési formái, s szimbolikájuk módot nyújt páciens mindenkori
problémájának megfejtésére. Olyan emberek számára íródott, akiknek a
megvilágosodás a célja, s akiknek a tudományra nincs ideje – a tudásra van
szüksége. Sok ellenállásba fogok ütközni, mégis remélem, hogy eljut azokhoz,
akik életútjuk során segédeszközként kívánják felhasználni.
Az orvostudománnyal kapcsolatos ellenérzés sokunkban közös. Időközben
ugyanis néhányan felismerték, hogy az akadémikus orvostudomány az embert, mint
teljességet szem elől tévesztette. A kutatás alapkoncepciója, a specializáció
és az analízis, a részletek egyre kimerítőbb s egyre pontosabb ismeretével,
szükségszerűen egyre inkább háttérbe szorította az embert. Az orvostudományt
mindeddig a funkcionalitás és a hatékonyság orientálja.
A funkcionális folyamatoknak önmagukban sosincs értelmük. Egy esemény
értelme az értelmezés során derül ki, amikor is a dolgok jelentése
megismerhetővé válik. Így például, elszigetelve szemlélve, a higanyoszlop
emelkedése egy üvegcsőben tökéletesen értelmetlen, ha azonban ezt az eseményt a hőmérséklet –
változás kifejezéseként értelmezzük, a folyamat jelentőségteljes lesz. Ha
felhagyunk azzal, hogy a világ eseményeit és sorsunkat értelmezzük, létünk
jelentéktelenségbe, értelmetlenségbe süllyed. Ahhoz, hogy értelmezni tudjunk
valamit, olyan vonatkoztatási keretre van szükségünk, amely kívül esik azon a
szinten, amelyen az értelmezendő esemény manifesztálódik.(Létrejön.)
Anyagi (formális) világunk folyamatai is csak akkor értelmezhetők, ha az
értelmezésben segítségünkre van egy metafizikus vonatkoztatási rendszer. Amint
a betűk és a számok is csak formális hordozói a mögöttük lévő ideának, minden
látható, konkrét és funkcionális dolog egy idea kifejezése, s így közvetítő a
láthatatlan világába is. E két területet röviden formának és tartalomnak is
nevezhetjük. A formában kifejezésre jut a tartalom, s ez által a formák
jelentőség – teljesek lesznek. Azok az írásjelek, amelyek nem közvetítenek
ideát és jelentést, értelmetlenek, üresek maradnak számunkra.
Ez egyszerű példával csak ahhoz a módszerhez kívánok segítséget nyújtani,
amely a betegség és gyógyulás témakörét értelmezve szemléli.
1. Betegség és szimptóma
Oly korban élünk, melyben a modern orvostudomány
naponta képeszti el a laikust csodával határos lehetőségeivel és eredményeivel.
Ugyanakkor egyre erősödnek azok a hangok, amelyek ezzel a szinte mindent tudó
modern orvostudománnyal szemben bizalmatlanságnak adnak kifejezést. Egyre
növekszik azoknak a száma, akik lényegesen nagyobb bizalommal fordulnak a természetgyógyászat
ősi, vagy modern módszerei, vagy a gyógyítás művészetének homeopátiás módja,
mint magasan fejlett orvostudományunk felé. A kritikának sokféle alapja lehet –
a mellékhatások, a tünetváltás, az emberiesség hiánya, a költségek robbanása és
számos más probléma -, a bírálat tárgyánál sokkal érdekesebb azonban, hogy
egyáltalán feltámadt ez a kritika. Még mielőtt ugyanis a bírálatok racionális
feldolgozásához kezdenénk, támad egy olyan homályos érzésünk, hogy valami még
sincs rendben, hogy a bejáratott út, dacára annak, vagy éppen amiatt, hogy
következetesen van kiépítve, nem vezet a remélt célhoz. Az orvostudománnyal
kapcsolatos ellenérzés sokunkban – köztük sok fiatal orvosban is – közös. Hamar
szertefoszlik ez a közösség, ha az új, konkrét alternatív megoldások kerülnek
szóba. Egyesek az orvoslás szocializálásában, mások a kemoterápia természetes,
növényi gyógyszerekkel való helyettesítésében vélik meglelni az üdvösség útját.
Míg egyesek minden probléma megoldását a sugárzás kutatásában látják, mások a
homeopátiára esküsznek. Az akupunktúrát gyakorlók s a góckutatók azt követelik,
hogy az orvosi szemlélet forduljon a testi folyamatok megítélésében a
morfológiai szintről az energetikai szint felé. Az akadémikus orvostudományon
kívül rekedt irányzatokat és módszereket együttesen szívesen nevezik
holisztikus orvostudománynak; ez azon törekvéseket jelenti, amelyek, amellett,
hogy nyitottak az orvosi módszerek sokfélesége előtt, semmiképpen nem akarják
szem elől téveszteni a teljes embert, mint testi, lelki egységet. Időközben
ugyanis majdnem mindenki felismerte, hogy az akadémikus orvostudomány az
embert, mint teljességet szem elől tévesztette. A kutatás alapkoncepciója a
specializáció és az analízis, a részletek egyre kimerítőbb, s egyre pontosabb ismeretével,
szükségszerűen egyre inkább háttérbe szorította az embert.
Bár az orvostudomány a legnagyobb mértékben a konkrét
gyakorlati teendőkből él, minden tevékenységében – tudatosan, vagy tudattalanul
– a mögötte álló filozófia fejeződik ki. A modern orvostudomány nem cselekvési
lehetőségein bukik el, hanem azon a világképen, amelyre - a legteljesebb
csendben s minden reflexió nélkül – cselekvéseit építi. A modern orvostudomány
saját filozófiáján bukik el, pontosabban: a filozófia hiányán. Az orvostudomány
beteg, s e betegségnek sok tünete van. Azonban, miként a többi páciens, az
orvostudomány sem gyógyítható tüneteinek orvoslásával.
Írásunkkal nem a kollektív orvostudományhoz fordulunk,
hanem olyan egyénekhez, akik a személyes belátás tekintetében a (kissé rest)
kollektív fejlődésnek némileg elébe vágtak. A funkcionális folyamatoknak
önmagukban sosincs értelmük. Egy esemény értelme az értelmezés során derül ki,
amikor is a dolog jelentése megismerhetővé válik. Így például elszigetelten
szemlélve, a higanyoszlop emelkedése egy üvegcsőben tökéletesen értelmetlen; ha
azonban ezt az eseményt a hőmérséklet – változás kifejezéseként értelmezzük, a
folyamat jelentőségteljes lesz.
Ennek megfelelően anyagi, formális világunk folyamatai
is csak akkor értelmezhetők, ha az értelmezésben segítségünkre van egy
metafizikus vonatkoztatási rendszer. Amint a betűk és a számok is csak formális
hordozói a mögöttük lévő ideának, minden látható, konkrét és funkcionális dolog
egy idea kifejeződése, s így közvetítő a láthatatlan világába is. E két
területet röviden formának és tartalomnak nevezhetjük. A formában kifejezésre
jut a tartalom, s ez által a formák jelentőség – teljesek lesznek. Azok az
írásjelek, amelyek nem közvetítenek ideát és jelentést, értelmetlenek, üresek
maradnak számunkra. Ezen a jelek legtárgyilagosabb elemzése sem változtathat.
Teljesen világos és érthető ez a művészetben is. Egy festmény értéke nem függ a
felhasznált vászon és festék minőségétől, a kép anyagi alkotórészei csak a
művész által alkotott belső kép ideájának hordozói, közvetítői. A vászon és a
festék csak az amúgy láthatatlan láthatóvá tételét szolgálja, ez által egy
metafizikai tartalom fizikai kifejezési formája.
Egyszerű példáinkkal csak e könyv módszerének
megértéséhez kívántunk segítséget nyújtani; ahhoz a módszerhez, amely a
betegség és a gyógyulás témáját értelmezve szemléli. Ezzel szándékosan és
egyértelműen kilépünk az „orvostudomány” területéről. „Tudományosságra nem
tartunk igényt, kiindulópontunk teljesen más – ebből következik az is, hogy
szemléletmódunkat tudományos okfejtés vagy kritika nem sértheti. Szándékosan
hagyjuk magunk mögött a tudományos kereteket, mivel azok a funkcionális szintre
korlátozódnak, s ezzel párhuzamosan megakadályozzák, hogy a dolgok jelentősége
és értelme áttetszővé váljék.
Mind az orvostudomány, mind a népnyelv különböző betegségekről beszél. A köznyelvi
szóhasználat igen világosan rámutat arra a szélesen elterjedt félreértésre,
amely a betegség fogalma mögött
húzódik meg. A betegség olyan szó, amelyet tulajdonképpen csak egyes számban
használhatunk, a többes szám: betegségek, éppen olyan értelmetlen, mint az
egészség többes száma: egészségek. A
betegség és az egészség olyan fogalmak, amelyeket csak egyes számban
használhatunk, hiszen az ember állapotára vonatkoznak, és nem szervekre, vagy
testrészekre, amint az mindennapos a mai nyelvhasználatban. A test sosem beteg
vagy egészséges, a testben csak a tudat információi fejeződnek ki. A test
semmit sem tesz magától, erről mindannyian meggyőződhetünk, ha megtekintünk egy
holttestet. Az élő ember teste működését éppen annak a két nem anyagi
természetű instanciának köszönheti, melyet tudatnak (léleknek) és életnek
(szellemnek) nevezünk. A testben a tudat információi manifesztálódnak
(fejeződnek ki), s válnak ez által láthatóvá. A tudat úgy viszonyul a testhez,
mint a rádióműsor a rádióvevőhöz. Miután a tudat nem anyagi jellegű, önálló
minőség, természetesen független a test bármely termékétől, sőt annak lététől
is. Ami egy élőlény testében történik, mindenkor egy megfelelő információ
kifejezése, illetve egy megfelelő kép összesűrűsödése. Az, hogy a pulzus, a
szív bizonyos ritmust követ, hogy a test hőmérséklete állandó, hogy a mirigyek
hormonokat ürítenek, vagy a test ellenanyagokat termel, nem magyarázható
magából az anyagból. A test működése összességében azoktól az információktól
függ, amelyeknek kiindulópontja az emberi tudat. A legkülönbözőbb testműködések
harmonikus összjátéka során jön létre azután az a minta, amelyet egészségnek
nevezünk. Ha valamely testfunkció letér a pályáról, ezzel többé – kevésbé ezt a
harmóniát veszélyezteti, ezért ilyenkor betegségről
beszélünk.
A betegség tehát azt jelenti, hogy letértünk a
harmónia útjáról, illetve kérdésessé tettünk egy addig kiegyensúlyozott rendet
(később látni fogjuk, hogy más szemszögből a betegség tulajdonképpen ennek az
egyensúlynak a helyreállítása). A harmónia zavara azonban a tudatban, az
információk szintjén áll fenn, a testben csak megmutatkozik. A test ily módon
csak egy megjelenítési vagy megvalósítási szint, amely a tudatban lejátszódó
folyamatokat és változásokat tükrözi. Miként az anyagi világ sem más, mint
színpad, amelyen az ősképek formát öltenek, s ez által példázat, analóg módon a
test sem más, mint az a színpad, amelyen a tudat képei jelennek meg. Így, ha az
ember tudati világa kizökken egyensúlyából, ez a testi tünetekben lesz látható
és átélhető a számára. Félrevezető tehát azt állítani, hogy a test beteg; beteg
csak az ember lehet – s betegsége testében jelentkezik tünetként. (Ha egy
tragédiát bemutatnak, akkor sem a színpad tragikus, hanem a darab.
2. Polaritás és egység
3. Az árnyék (Részlet)
Itt kell
tisztáznunk azt is, hogy a valóságban nem létezik olyan környezet, amely
alkotna, formálna, befolyásolna, megbetegítene bennünket - a környezet tükör,
amelyből mindig csak magunkat látjuk, és magunkban is különös intenzitással
árnyékvilágunkat, amely iránt vakok vagyunk... A megismeréshez a polaritás
világára van szükségünk. A tükrözés csak azon segít, aki a tükörben felismeri
magát - egyébként nem más, mint illúzió. Aki kék szemét látja a tükörben, de
nem tudja, hogy a SAJÁT SZEMÉT látja, megismerés helyett öncsalás áldozatává
válik... Meg kell hagyni, ez az öncsalás hihetetlenül igaznak, reálisnak
látszik... először fel kell ébrednünk, hogy az álmot álomként ismerhessük fel.
Ugyanez érvényes létünk nagy álmára is. Előbb fel kell ébrednünk, hogy az
illúziókon átláthassunk.
4. Jó és rossz
A polaritás
törvényéből kapcsolatos gondolatainkból le kell vonnunk a konzekvenciát, hogy a
jó és a rossz nem más, mint ugyanannak az egységnek két aspektusa, s létük
egymástól függ. A jó a rosszból, és a rossz a jóból él – aki szándékosan
táplálja a jót, tudattalanul együtt táplálja vele a rosszat. (Mindig poláris
párban teremtünk!) Ez a megfogalmazás első látásra talán ijesztőnek hangzik,
állításunk helyessége azonban mind elméletileg, mind a gyakorlatban nehezen
támadható…
A
bűnbeesésben az emberiség az egységből kizuhant a polaritásba. Minden nép, s
minden kor mitológiája ismeri az emberi lét e központi történetét, s hasonló
képekben jeleníti meg. A hasadás a teremtés történetében a kezdetnél
megjelenik, hiszen maga a teremtés, hasadás, kettéválás útján történik. Így már
a teremtésről szóló első beszámoló is csak polarizálódásokat sorol fel: fény,
sötétség, víz-föld, nap-hold, stb. Csak az ember teremtetett „mint férfi és
mint nő” egységes lénynek. Bár Ádám először nemtelen, azaz androgin, és még
tudatával az egységet éli. De a polaritás a két fával már jelen van a
teremtésben. A történet folyamán azonban a polaritás témája egyre sűrűsödik.
Ezért támad Ádámnak az a kívánsága, hogy lénye egy részét leválassza, és azt
formailag is önállóvá tegye. Ez a lépés természetszerűleg veszteséggel jár a
tudatosság terén, erre azzal utal a történet, hogy Ádám mély álomba zuhan.
Isten ezután Ádámból, a teljes és egész emberből kihasítja az egyik oldalt -
nem egy bordáját, ez fordítási tévedés! - abból valami önállót alkotott.
Ezáltal az egész, a teljes ember két formailag különböző aspektusára bomlott, s
ezeket hívják férfinak és nőnek. A hasadás azonban még nem terjedt ki az emberi
tudatra, mert különbségüket még nem ismerik fel, még mindig a paradicsom
teljességében élnek. Ugyanakkor a formai
kettéválás az előfeltétele annak, hogy a kígyó a nőnek a fülébe súghasson,
megkísérthesse. A kígyó megígéri a nőnek, ez ember fogékony részének, hogy ha
eszik a tudás fájáról, akkor szert tesz a jó, és a rossz közötti
különbségtevés, tehát a megismerés képességére.
A kígyó
megtartja ígéretét. Az emberiség látja a polaritás világát, s meg tudja
különböztetni a a jót a rossztól, a férfit a nőtől. Ezzel a lépéssel elveszíti
az egységet (a kozmikus tudatot), s elnyeri a polaritást (a megismerés
képességét). Így az első emberpárnak el kell hagynia az egység kertjét, a
paradicsomot, s bele kell vetnie magát az anyagi formák poláris világába.
Ez a
bűnbeesés története. Ebben az „esésben” az ember az egységből kizuhant a
polaritásba. Az emberiség bűne az egységről való leválás. A görög nyelvben a
bűn és a válás szavak rokonságban vannak ( hamartéma= bűn, hamartanein=
elvéteni a pontot, bűnözni). A bűn itt tehát a pont elvétése, és tudjuk, hogy
az ezotériában a pont az egység szimbóluma. Az egységnek nincs kiterjedése,
csak egy pont kiterjedés nélkül. Az emberek számára azonban elképzelhetetlen,
hogy a pontnak sem helye, sem kiterjedése nincsen (nem foglal el helyet a
térben, olyan kicsi, hogy nagysága és kiterjedése nulla). A poláris tudat ezért
a pontot, az egységet nem találja el – s ez a bűn. az, hogy bűnösök vagyunk,
csak egy másik szó arra, hogy polárisak vagyunk. Így már az „eredendő bűn”
keresztény fogalma is érthetőbb.
Az ember
tudata poláris, tehát bűnös. Kauzális értelemben ennek nincsen oka. E polaritás
arra kényszeríti az embert, hogy életútja során a az ellentétek világán menjen
keresztül, míg mindent meg nem tanul, s magáévá nem tesz, hogy újra „tökéletes
legyen, amint tökéletes az Atya a mennyben.” A polaritásokon át vezető út
mindig bűnös. Az „eredendő bűn” különös világossággal utal arra, hogy a bűn nem
áll viszonyban a konkrét emberi magatartással. Fontos, hogy EZT tudomásul
vegyük, mert a történelem során az egyház a bűn fogalmát elferdítette, s
bebeszélte az embereknek, hogy bűn az, ha ROSSZAT teszünk, s ez JÓ és HELYES
cselekvéssel kerülhető el. A bűn azonban nem egy pólus a polaritáson belül, a
BŰN A POLARITÁS MAGA! A bűn ezért nem kerülhető el – minden emberi tett bűnös!
A görög
tragédiákban még hamisítatlanul ott van ez az üzenet, mert centrális témája,
hogy bár az embernek állandóan két lehetőség közül kell választania, de
választásától függetlenül mindig bűnös lesz. A kereszténység fejlődésére nézve
meglehetősen végzetes volt a bűn fogalmának teológiai félreértése. A hívők
állandó törekvése arra, hogy ne kövessenek el bűnt és kerüljék a rosszat,
bizonyos „rossznak” érzékelt területek elfojtásához, s ez által erős
árnyékvilág-képződéshez vezetett.
Ez az
árnyékvilág a felelős azért, hogy a kereszténység lett az egyik
legtürelmetlenebb vallás, felelős az inkvizícióért, a boszorkányüldözésért,
népirtásért. A nem megélt pólus mindig megvalósítja magát; többnyire akkor éri
utol a nemes lelkeket, amikor nem számítanak rá.
Az evangélium
újra és újra ábrázolja a bűn félreértését: a farizeusok azon az egyházi
állásponton vannak, hogy a lelki üdvösség a parancsolatok betartása és a rossz
elkerülése útján valósítható meg. Jézus a következő szavakkal leplezi le őket:
„Az vesse rá az első követ, aki maga soha nem vétkezett.” Jézus a Hegyi
Beszéd-ben felülemelkedik a mózesi törvényen, és mert elferdítették, mert szó
szerint értelmezték,viszonylagossá teszi azt, és azt mondja, hogy az
érzelmekkel megtámogatott gondolat
ugyanolyan súlyú, mint annak megvalósítása. Ne felejtsük el, hogy Jézus a hegyi
beszédbeli értelmezésével nemhogy súlyosabbá tette volna a parancsolatokat,
hanem éppen azt az illúziót leplezte le, hogy a polaritások világában a bűn
elkerülhető volna. A tiszta tanok azonban már kétezer évvel ezelőtt is olyan
ellenszenvet, olyan dühöt váltott ki az emberekből, hogy mindent elkövettek,
hogy eltörölhessék őket a Föld színéről. Az igazság dühítő, bárki szájából
szóljon is. Kettészeli illúzióinkat, melyek segítségével ÉN-ünk menekülni
próbál. AZ IGAZSÁG KEMÉNY ÉS METSZŐ, SZENTIMENTÁLIS ÁLMODOZÁSOKRA, S MORÁLIS
ÖNCSALÁSRA KEVÉSSÉ ALKALMAS!
Az
„ősforrások igaz könyvében” olvashatjuk a következő „intést a jó
cselekedetekről”. Jang Dsu így szól: „Azt, aki jót cselekszik, bár nem a
hírnévért teszi, mégis hírnév fogja övezni. A hírnévnek nincs köze a
nyerészkedéshez, mégis nyerészkedés fogja követni. A nyerészkedésnek magában
nincs köze a vitához, mégis vita fog tapadni hozzá. Ezért a nemes óvakodik
attól, hogy „jót cselekedjék.” Jól tudjuk, mekkora kihívás a maga abszolútumában
kérdésessé tenni olyan biztosnak tartott alapkövetelményeket, hogy tegyünk jót,
és kerüljük a rosszat. Azt is tudjuk, hogy e téma szükségszerűen szorongást
kelt – szorongást, melyet úgy háríthatunk el legbiztosabban, ha görcsösen
ragaszkodunk eddigi normáinkhoz. ennek ellenére vegyük a bátorságot, és
idézzünk el e témánál, s minden oldalról vegyük szemügyre.
A zen-
buddhizmus legősibb, s alighanem legfontosabb írásában, a Shinjinmeiben (a 22.
versben ) ez áll: „Elég, ha a legcsekélyebb elképzelésünk marad helyesről és
helytelenről, és szellemünk elpusztul a zűrzavarban.” Az a KÉT-SÉG, amely POLARITÁSOKAT ELLENTÉTEIRE BNTJA, MAGA A
ROSSZ, S MÉGIS EZ A BELÁTÁSHOZ VEZETŐ SZÜKSÉGES KERÜLŐÚT! (A kilégzésből
következik a belégzés, és fordítva. Aki nem hajlandó kilélegezni, az
belélegezni sem fog tudni, hanem max. megpukkad!) A megismeréshez szükségünk
van a két pólusra, de nem szabad megrekednünk ellentétességükben, hanem a kettősség
e feszültségét ösztönzésként, energiaként kell felhasználnunk az egység felé
vezető úton. Az ember bűnös, vétkes – de ez a bűnösség kitüntető, mert
szabadságának záloga.
Fontosnak
tartjuk, hogy bűnösségünket el tudjuk fogadni anélkül, hogy a bűnösség érzése
megsemmisítő (fojtogató, nyomasztó) lenne számunkra. Az emberi bűn metafizikus
természetű, nem cselekvésünkkel okozzuk, hanem az az oka, hogy bűnösségünk
látható kifejezéseként kényszerűen (szükségszerűen) VÁLASZTANUNK ÉS
CSELEKEDNÜNK KELL. A bűnösség bevallása
megszabadít bennünket a bűnössé válás félelmétől. A félelem nem más, mint
helyzetünk szűkössége, ez a szűkösség pedig éppen a leküzdéséhez szükséges
NYITOTTSÁGOT, SZEMLÉLETÜNK KITÁGÍTÁSÁT AKADÁLYOZZA. A bűntől nem menekülhetünk úgy, hogy
állandóan jó cselekedetekre törekszünk, hiszen ezt meg kell fizetnünk az
ellentétes pólus (a rossz) elfojtásával. A bűntől jó cselekedetek által
megszabadulni – ez csak őszintétlenséghez vezet. És az őszintétlenség betegség,
nyomor, stb formájában megjelenve kikényszeríti figyelmünket. Nem tudunk nem
odafigyelni halálos betegségünkre. Ez a magyarázat arra a sokszor felvetett
kérdésre, hogy „miért mindig a jók mennek el? Miért virul, és burjánzik a
gonoszság? Azért, mert megtagadtad, elfojtottad, árnyékvilágodba,
tudatalattidba száműzted. De Te teljes vagy, és ő a részed. Tükörként
visszatérve kikényszeríti a figyelmedet.
Az egység
felé visszavezető út többet kíván tőlünk, mint puszta menekvést vagy nem
észrevevést. Azt követeli tőlünk, hogy EGYRE TUDATOSABBAN LÁSSUK MINDENBEN A
POLARITÁST, HOGY NE RIADJUNK VISSZA, S LÉPJÜNK TÚL AZ EMBERI LÉT
KONFLIKTUSOSSÁGÁN, LEGYÜNK KÉPESEK AZ ELLENTÉTEKET MAGUNKBAN EGYESÍTENI. Ne
kerüljük meg a problémákat, hanem átélés útján váltsuk meg őket a
problémásságuktól, ez a feladatunk. Ehhez értékrendünk merevségét újra, és újra
meg kell kérdőjeleznünk, s így megértjük, hogy a rossz titka végső soron az,
hogy nem létezik. Mint mondjuk, a polaritáson túl ott van az egység, s ezt
nevezzük „Istennek”, vagy „Fénynek.” Minden más csak MÁJA, káprázat, nem a
valóság. A világ Isten álma, és mi ennek az álomnak a részesei vagyunk.
Kezdetben
volt a fény, a mindent átfogó egység. Ezen a fényen kívül nem létezett semmi,
hiszen akkor nem lett volna kizárólagos. A polaritásba tett lépésekkel
keletkezett a sötétség, de kizárólag csak azért, hogy észlelhetővé tegye a
fényt. A sötétség tehát a poláris világ művi terméke, mely szükséges ahhoz,
hogy a fény a poláris tudat szintjén látható legyen. Így a sötétség a fényt
szolgálja, illetve a fény hordozója, mint arra Lucifer neve is rámutat. Ha
azonban a polaritás eltűnik, akkor a sötétség is eltűnik, hiszen nincsen önálló
egzisztenciája.
A fény
létezik, a sötétség nem. Ezért a fény erői és a sötétség erői közt folyó,
gyakran idézett küzdelem nem valódi küzdelem, hiszen kimenetele mindig
egyértelmű. A sötétség nem tud kifogni a fényen. (De csak a valódi fényen nem
tud kifogni, az emberek belső sötétsége nem tudja a külső sötétséget legyőzni!
Ezért mondják a bölcsek: legyél éber= tudatos= belső fénnyel teli.) A sötétség nem
tud kifogni a fényen. A fény azonban a sötétséget azonnal fénnyé változtatja –
ezért is kell kerülnie a sötétnek a fényt, ha nem akarja, hogy nem –léte
lelepleződjék.
E törvény
érvényesülését fizikai világunkban is követhetjük. Tegyük fel, hogy van egy
fénnyel teli termünk, s e téren kívül sötétség uralkodik. Nyugodtan
kinyithatjuk az ajtót, ablakokat, beengedhetjük a sötétséget – az nem fogja a
termet elsötétíteni, ellenkezőleg, a fény a sötétséget fénnyé fogja
változtatni. Fordítsuk meg példánkat. Van egy sötét termünk, melyet
kivilágított tér vesz körül. Ha kinyitjuk az ajtót, ablakokat, ismét csak a
fény fogja legyőzni a sötétséget, s így a terem fénnyel telik meg.
A rossz
poláris tudatunk művi terméke, csakúgy, mint az idő és a tér, s nem szolgál mást,
mint a jó észlelését, ez a fény táptalaja. A rossz így egyáltalán nem a jó
ellentéte, a rossz a polaritás maga, a bűn. Ugyanis a kettősség világának
nincsen végpontja, tehát nincsen saját léte (egzisztenciája). A polaritás
világa KÉTSÉGBE ESÉSHEZ vezet. Amely azonban azt a fordulatot, a tudatunk
megfordulását szolgálja, a BELÁTÁSUKAT az egység világába, hogy megváltást csak
az egység világában találhatunk, itt a földön sem jót cselekvőként, sem rosszat
cselekvőként semmiképpen. A polaritás világában minden tettünk, gondolatunk
kizárólag bűnös, mert tartózkodásunk, létezésünk a polaritás világában maga a
bűn!
Ugyanez a
törvényszerűség érvényes a tudat világában is. TUDATOSNAK NEVEZZÜK EGY EMBER
MINDAZON TULAJDONSÁGAIT, ASPEKTUSAIT, (Jót és rosszat egyaránt, nincs
különbség) melyek tudatossága fénykörében helyezkednek el, tehát látja őket.
Árnyékvilágunk az a terület, melyet nem világít meg a tudat fénye, így sötét,
tudattalan. Ezek az elfojtásaink, amelyeket nem vállaltunk fel, mert a
külvilágra toltuk, ezért árnyékvilágunkba toltuk. Ezek a sötét aspektusok
(részek) azonban csak addig tűnnek fel rossznak, csak addig keltenek félelmet,
amíg sötétség fedi őket. Elég, ha árnyékvilágunkra rátekintünk, s már ez fényt
hoz a sötétségbe, és tudatossá teszi a tudattalant.
Ha nem
tesszük ezt önként, a sorsunk fogja ezt a rátekintést kikényszeríteni a karma
törvény működtetésével, mert azért vagyunk ezen a földön, hogy sorsunkat Isten
által ránk kiszabott tanuló feladatrészt beteljesítsük. Tehetjük ezt boldogan dalolva,
vagy szenvedve. Nincs szabad akaratunk és van szabad akaratunk. Tanulni fogunk,
ha akarunk, ha nem, de megválaszthatjuk, hogy boldogan, vagy szenvedve. A nagy
többség tudattalanul választva a tudattalan szenvedéses tanulást választja.
Amíg egy betegség a tudattalan tanulás feladására nem kényszeríti. Ez akkor
következik be, amikor már akkora szenvedés jut osztályrészül, amely már „nem
éri meg. „ Van, aki még ekkor sem tér észre, ő meghal, újjászületik, ezáltal
kap egy újabb esélyt, hogy sorsát betöltse. Ez jó, vagy jó?
Az
önmegismerés útjának igazi varázsszava a „RÁTEKINTÉS VALAMIRE”. Ez ugyanis
megváltoztatja annak a tárgynak a minőségét, amelyre rátekintünk, mivel fényt,
azaz tudatosságot hoz a sötétségbe. Az emberek mindig a dolgokat akarják
megváltoztatni, s nehezen fogják fel, hogy az egyetlen feladatuk a rátekintés,
a figyelem képessége. Az emberiség legfőbb célja, - nevezzük ezt bölcsességnek,
vagy megvilágosodásnak – abban áll, hogy mindenre rá tudjon tekinteni, fel
tudja ismerni, hogy minden úgy jó, ahogyan van. Ezt jelenti a valódi önismeret.
Amíg valakit
valami még zavar, amíg valamit még meg akar változtatni, addig nem ismeri
önmagát. Meg kell tanulnunk úgy nézni e világ dolgait, eseményeit, hogy EGO-nk
ne kergessen bennünket rögvest a tárggyal kapcsolatos rokon, vagy ellenszenvbe,
meg kell tanulnunk nyugalommal szemlélni Maja sokszínű játékait e földön. Ezért mondja a Zen szöveg, hogy a
legcsekélyebb elképzelés jóról, rosszról megzavarja szellemünket. Minden
értékelés a formák világához köt bennünket, ragaszkodáshoz vezet. Amíg
ragaszkodunk valamihez, szenvedésünktől nem válthat meg semmi, bűnösek,
hibásak, betegek maradunk. Mindaddig fennmarad vágyunk egy jobb világ után, s
meg is próbáljuk e világot megváltoztatni. S ezzel ismét rabjai lettünk a
tükrözés illúziójának, azt gondoljuk, hogy a világ tökéletlen, s nem vesszük
észre, hogy csak a mi szemléletünk tökéletlen, s ez gátol meg bennünket a
teljesség meglátásában.
Ez a
magyarázat Orbán Viktor szárnyalására. Magyarország annyira akar JÓ LENNI, hogy
tökéletesen megidézte, és életben tartja a GONOSZT. És ameddig minden áron JÓ
AKAR LENNI, addig azzal az energiával, amellyel a jót akarja, saját maga
teremti az árnyékvilágból előlépő GONOSZT. Mindig csak párban tudsz teremteni a
polaritás világában! Hegyet völgy nélkül soha nem tudsz teremteni! Amíg ezt meg
nem érted, addig Te adod az energiádat a GONOSZNAK, amely ellen harcolsz. És
minél több energiát adsz neki, annál erősebb lesz.
Mi a megoldás
tehát az életedre? Vállald a felelősségedet mindenért, ami az életedben van!
Orbán Viktor addig marad az életed része, amíg el nem ismered: tolvaj vagy,
csaló, hazug, és gyilkos. Öltél már növényt, vagy állatot? Akkor gyilkos vagy!
Ha nem tiltakoztál volna oly hevesen a tükrödnek, hogy Te a jó fiúk csapatába,
vagy a jó kislányok csapatába tartozol, Orbán Viktor meg sem jelent volna az
életedben! Te idézted meg, és Te tartod az életedben. Minden nép olyan vezetőt
kap, amelyet megérdemel! Nagy kozmikus igazság ez. Nyomod a faladat, és a fal
visszanyom. Figyelj rá oda, ismerd fel, és vállald! Orbán Viktor a Te
gyermeked! És addig marad, amíg fel nem ismered, hogy ő a Te gyermeked, és Tégedet
tükröz. Megmutatja, ki is vagy valójában. Bocsánat: A tükör igazsága olykor
fájdalmas.
Kérlek, ne
felejtsd el, hogy mindenki azt tanítja, amit ő maga is tanul!
5. Az ember beteg
6. Keressük az okokat
7. Vizsgálódásunk módszerei (Részlet)
Az első szabály:
tüneteink értelmezésekor mondjunk le a funkcionális szint látszólagos oksági
összefüggéseiről, akkor is, ha ezek léteznek, s létüket nem is vonjuk
kétségbe... Mi a tüneteket kizárólag szubjektív és minőségi megjelenésükben
értelmezzük. Az értelmezés szempontjából irreleváns, hogy a TÜNET
MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ MELY FIZIOLÓGIAI, MORFOLÓGIAI, VEGYI, IDEGI, VAGY MÁS KAUZÁLIS
LÁNCOLATOT HASZNÁL FEL.... Nemcsak a külső események figyelembevételére, hanem
mindenekelőtt a belső folyamatok követésére gondolunk. Milyen gondolatok,
témák, fantáziák foglalkoztatták az illetőt, amikor a tünet megjelent? Milyen
hangulatban volt? Voltak-e életében különös események, változások? E tények
vizsgálata során a valóságban gyakran éppen a jelentéktelennek, érdektelennek
ítélt események bizonyulnak szignifikánsnak. Mivel a tünetben valamely
elfojtott terület manifesztálódik, az ezzel összefüggő események valódi
jelentése is elfojtódik, s ennek megfelelően leértékelődik... (NEM ORBÁN VIKTOR
A PROBLÉMA! MAGYARORSZÁG EGÉSZE A PROBLÉMA, VIKTOR CSAK A VÁLASZ AZ ELFOJTOTT
TERÜLETRE. ŐT KAPTUK TÜKÖRNEK. MI ILYENEK VAGYUNK, MINT VIKTOR. AMÍG EZ NEM
TUDATOSUL, ADDIG VIKTOR MARAD! NEM A CUKORBETEGSÉGED AZ OK, az csak a tünet,
HANEM VALAMIT NEM ÓHAJTASZ MEGLÁTNI. NEM AZ ANYAGI HÁTTERED AZ OK!)
(84. oldal.) Ezek
többnyire nem az élet nagy dolgai, mert azokkal általában tudatosan
szembesülünk. A hétköznapok kis ártalmatlan eseményei bolygatják meg
leggyakrabban az elfojtott problématerületeket. Az olyan akut tünetek, mint a
megfázás, a rosszullét... é hasonlók időben nagyon pontosan reagálnak. Ezeknél
érdemes feltennünk a kérdést, mit is tettünk, gondoltunk, fantáziáltunk az
adott pillanatban. Ha magunknak tesszük fel a kérdést, helyes, ha az első
spontán válasz felett nem siklunk át, mint érdektelen ötlet felett, hanem
komolyan fontolóra vesszük. Mindehhez bizonyos gyakorlatra, s jó adag
őszinteségre van szükségünk önmagunkkal - vagy még inkább: kellő
bizalmatlanságra. Aki abból indul ki, hogy kellően ismeri önmagát, s elsőre
dönteni tud abban a kérdésben, mi igaz és mi nem, az önismeret terén SOSEM FOG
KÜLÖNLEGES EREDMÉNYEKET ELÉRNI. Helyesebb úton jár, aki abból indul ki, hogy
BÁRMELY KÓBOR ÁLLAT JOBBAN MEG TUDJA ÍTÉLNI ŐT, MINT Ő ÖNMAGÁT!
A második szabály: Elemezze tünete fellépésének időpontját! Gondoljon utána azoknak az élethelyzeteknek, gondolatoknak, fantáziáknak, álmoknak, eseményeknek, és híreknek, amelyek a tünete időbeli kereteit szolgáltatják...
A második szabály: Elemezze tünete fellépésének időpontját! Gondoljon utána azoknak az élethelyzeteknek, gondolatoknak, fantáziáknak, álmoknak, eseményeknek, és híreknek, amelyek a tünete időbeli kereteit szolgáltatják...
(91.oldal) Az ember csak
akkor képes bármely archetipikus principiumot valóban megtapasztalni, és
felfogni, ha az egészen a testiségig, az anyagi megjelenésig sűrűsödik. A
tapasztalás során azonban ismét elhagyjuk az anyagi és testi szintet, s a
tudatba emelkedünk.E tanulási folyamat minden egyes tudatos lépése egyidejűleg
jogosulttá teszi a manifesztációt, ugyanakkor eloldozza a szükségszerűségétől.
A betegségre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a tünet a test szintjén A
PROBLÉMÁT NEM TUDJA MEGOLDANI, DE MEGTEREMTI A A PROBLÉMAMEGOLDÓ TUDATI LÉPÉS
ELŐFELTÉTELÉT.
Minden testi történés tapasztalatot közvetít. Az azonban nem jósolható meg előre, hogy az egyes estekben a tudatosság mely szintjét éri el ez a tapasztalat... Így bár elkerülhetetlen, hogy a gyermek minden számtanpéldából tanuljon valamit, de továbbra is nyitva a kérdés, vajon mikor fogja fel VÉGÉRVÉNYESEN A PÉLDA MÖGÖTT ÁLLÓ MATEMATIKAI PRINCIPIUMOT. Amíg a gyermek a principiumot nem látja meg, addig minden egyes feladatot szenvedésként fog meglátni. Csak a principium (tartalom) felfogása szabadítja meg a feladatot (formát) a szenvedés mellékízétől. Ezzel analóg módon minden tünet kihívás és lehetőség is egyben, hogy meglássuk, és megértsük a mögötte álló tulajdonképpeni problémát. Ha ez nem történik meg, mert például teljességgel a projekció foglyai vagyunk, s a tünetet egy véletlen, funkcionális zavarnak tartjuk, akkor A PROBLÉMÁVAL KAPCSOLATOS KIHÍVÁS NEMCSAK FENNMARAD, HANEM INTENZITÁSA MÉG NÖVEKEDNI IS FOG!... Minél nagyobb a páciens ellenállása, annál erősebb lesz a tünet nyomása.
Minden testi történés tapasztalatot közvetít. Az azonban nem jósolható meg előre, hogy az egyes estekben a tudatosság mely szintjét éri el ez a tapasztalat... Így bár elkerülhetetlen, hogy a gyermek minden számtanpéldából tanuljon valamit, de továbbra is nyitva a kérdés, vajon mikor fogja fel VÉGÉRVÉNYESEN A PÉLDA MÖGÖTT ÁLLÓ MATEMATIKAI PRINCIPIUMOT. Amíg a gyermek a principiumot nem látja meg, addig minden egyes feladatot szenvedésként fog meglátni. Csak a principium (tartalom) felfogása szabadítja meg a feladatot (formát) a szenvedés mellékízétől. Ezzel analóg módon minden tünet kihívás és lehetőség is egyben, hogy meglássuk, és megértsük a mögötte álló tulajdonképpeni problémát. Ha ez nem történik meg, mert például teljességgel a projekció foglyai vagyunk, s a tünetet egy véletlen, funkcionális zavarnak tartjuk, akkor A PROBLÉMÁVAL KAPCSOLATOS KIHÍVÁS NEMCSAK FENNMARAD, HANEM INTENZITÁSA MÉG NÖVEKEDNI IS FOG!... Minél nagyobb a páciens ellenállása, annál erősebb lesz a tünet nyomása.
ELMÉLETI ÖSSZEFOGLALÁS
1. Az emberi tudat poláris. Ez egyrészt utat nyit a megismerő képesség
előtt, másrészről azonban tökéletlenné, boldogtalanná tesz.
2. Az ember beteg. A betegség, mint tökéletlenség kifejeződése a
polaritáson belül elkerülhetetlen.
3. Az emberi betegség tünetekben jelenik meg. A tünetek tudatunk
anyagiságba zuhant árnyék oldalai.
4. Az embernek, mint mikrokozmosznak a tudata latensen tartalmazza a
makrokozmosz minden princípiumát. Mivel azonban az ember a döntés képessége
miatt a létező princípiumoknak a felével azonosul, a többi princípium az
árnyékvilágába kerül, tehát az ember számára nem tudatos.
5. A tudatban meg nem élt princípium a testi tünet kerülő útján keresztül
kényszeríti ki lét - és életjogosultságát. A tünetben mindig azt kell az
embernek megélnie és megvalósítania, amit tulajdonképpen nem akart megélni. A
tünetek tehát az emberi egyoldalúságot kompenzálják.
6. A tünet őszintévé teszi az embert!
7. Azt birtokoljuk tünetünkben,
ami tudatunkból hiányzik!
8. Valódi gyógyulás csak akkor lehetséges, ha az érintett személy
tudatosítja és integrálja az árnyékvilágának a tünetben rejtőző részét. Aki a tudatából hiányzó tartalmat megtalálja,
annak a tünetei feleslegessé válnak.
9. A gyógyulás célja a teljesség és az egység. Az, az ember teljes, aki
megtalálta valódi mély – énjét, s eggyé lett minden létezővel.
10. A betegség rákényszeríti az embert, hogy maradjon az egység felé vezető
úton, ezért
A BETEGSÉG ÚT A TÖKÉLETESSÉG FELÉ!
II. RÉSZ. A betegség jelentése és jelentősége (101. o.)
(Kórképek és jelentésük)
1. A fertőzés (103. o.)
Fertőzés=anyagivá vált konfliktus
Aki hajlamos a gyulladásra, megpróbálja elkerülni a konfliktusokat.
Fertőzéses megbetegedés esetén a következő kérdéseket tegyük fel magunknak
1. Melyek azok a konfliktusok, amelyeket nem látok meg a saját életemben?
2. Melyik az a probléma, amely elől kitérek?
3. Melyik az a konfliktus, amelynek meglétét nem vallom be magamnak?
Ahhoz, hogy a konfliktus témáját megtaláljuk, figyelembe kell vennünk az
érintett szerv, vagy testrész szimbolikáját.
2. Az elhárítás rendszere (117. o.)
Allergia=anyagivá vált agresszió
Az allergiás a következő kérdéseket tegye fel magának:
1. Miért nem viseli el a tudatom az agressziómat, miért kényszeríti a
testembe?
2. Mely életterületek azok, amelyektől annyira szorongok, hogy elkerülöm
őket?
3. Melyik témákat vetnek fel allergénjeim? Szexualitás, ösztön, agresszió,
megtermékenyítés, piszok – mint az élet sötét oldalához tartozó dolgok.
4. Milyen mértékben használom fel allergiámat környezetem manipulálására?
5. Hogyan állok a szeretettel, képes vagyok–e a bebocsátására?
3. A légzés (122. o.)
Asztma
Milyen kérdéseket tegyen fel magának az asztmás?
1. Melyek azok az életterületek, ahol csak kapni akarok, adni nem?
2. Képes vagyok – e arra, hogy saját agressziómat bevalljam magamnak, s
milyen lehetőségeim vannak agresszióim kinyilvánítására?
3. Hogyan viszonyulok a dominancia – kiszolgáltatottság konfliktusához?
4. Mely életterületeket értékelek le és hárítok el?
Mely életterületeket kerülök el, melyeket tartok mocskosnak,
alacsonyrendűnek, nemtelennek?
Ne felejtse el: a bezártság, korlátozottság érzése szorongást jelent. A
szorongással szemben egyetlen eszközünk van: ha korlátainkat tágítjuk.
Korlátainkat csak úgy tágíthatjuk, ha az addig került érzéseket bebocsátjuk
magunkba!
4. Az emésztés (133. o.)
Cukorbetegség: (145.oldal)" A diabétesz
szó szó görög diabeinein igéből származik, ami annyit jelent: átvetni,
átmenni.Eredetileg a betegség neve cukor húgy ár, azaz cukorhasmenés volt. Ha
emlékszünk még az élelem korábban bemutatott szimbolikájára, akkor a cukorhasmenést
szabadon lefordíthatjuk szót a szeretet hasmenésére. A cukorbeteg (inzulin
hiányában) az élelem tartalmazta cukrot nem képes asszimilálni – a cukor átmegy
rajta, s a vizeletben választja azt ki.
Az édességek más édes vágyak helyettesítői,
azoké, amelyektől édes lesz az élet. A cukorbeteg édesség élvezésére irányuló
törekvése, s ugyanakkor a cukor asszimilálásának és sejtjeibe valóbeépítésének
képtelensége mögött a szeretet beteljesülésére irányuló be nem vallott vágy
áll, párosulva a szeretet befogadására, teljes átélésére való képtelenséggel. A
cukorbetegnek jellemző módon póttáplálékon kell élnie - s valódi vágyai helyett
pótvágyakon. A cukorbetegség a test túlsavasodásához vezet... Mint tudjuk, a
sav, az agresszió szimbóluma. Ismételten a szeretet és az agresszió, a cukor és
a sav a mitológiában Vénusz és Mars) polaritásával találkozunk. A test arra
tanít bennünket: aki nem szeret, savanyú lesz: vagy, hogy még egyértelműbben
fogalmazzunk: aki nem képes élvezni az életet, maga is élvezhetetlenné válik!
A szeretetet csak az tudja elfogadni, aki adni is tudja - a cukorbeteg a szeretetet a nem asszimilált cukor formájában vizeletében adja ki magából... A cukorbeteg szeretetre vágyik (édességre) de ezt nem meri aktívan megvalósítani (-tényleg nem szabad semmiféle édességet ennem!) azonban továbbra is vágyakozik (... annyira szeretném, de ha egyszer nem szabad!) arra, amit nem kaphat meg, mivel maga sem tudja, hogyan adjon szeretetet - így a szeretet átmegy rajta: a cukrot asszimilálatlanul kell kiválasztania. és akkor még savanyú se legyen!
A szeretetet csak az tudja elfogadni, aki adni is tudja - a cukorbeteg a szeretetet a nem asszimilált cukor formájában vizeletében adja ki magából... A cukorbeteg szeretetre vágyik (édességre) de ezt nem meri aktívan megvalósítani (-tényleg nem szabad semmiféle édességet ennem!) azonban továbbra is vágyakozik (... annyira szeretném, de ha egyszer nem szabad!) arra, amit nem kaphat meg, mivel maga sem tudja, hogyan adjon szeretetet - így a szeretet átmegy rajta: a cukrot asszimilálatlanul kell kiválasztania. és akkor még savanyú se legyen!
Gyomor- és emésztési panaszok
Gyomor- és emésztési panaszok esetén a következő kérdéseket tegyük fel
magunknak:
1. Mit nem tudok, vagy nem akarok lenyelni?
2. Mi az, amin rágódom?
3. Hogyan kezelem az érzéseimet?
4. Miért vagyok dühös?
5. Hogyan kezelem az agressziómat?
6. Mennyire kerülöm el a konfliktusokat?
7. Vajon vágyakozom-e (ha elfojtom is ezt a vágyat) a gyermekkor
konfliktusmentes paradicsoma után, amelyben szeretnek és ellátnak, anélkül,
hogy érvényesítenem kellene magamat?
A máj megbetegedései
A májbeteg személy a következő kérdéseket tegye fel magának:
1. Melyek azok a területek, melyeken a helyes becslés, értékelés képességét
elvesztettem?
2. Mely pontokon nem tudok különbséget tenni a számomra elviselhető, és a
számomra „mérgező” között?
3. Hol van az életemben a túl sok, a mértéktelen, hol akarok túl sokat
(nagyzási fantáziák), hol terjeszkedem mértéktelenül?
4. Vajon foglalkozom-e a „vallással”, van-e viszonyom ősalapjaimhoz, vagy a
sokaság elállja előlem a be-látást? Nem hanyagolom-e el a világnézeti témákat?
5. Nem túl kevés-e a bizalmam a világ iránt?
5. Az érzékszervek (154. o.)
A szem megbetegedései (160. o.)
Akinek szem, illetve látási problémái vannak, először is tegye félre egy
napra a szemüvegét, vagy a kontaktlencséjét, s próbálja meg tudatosan átélni
azt az élethelyzetet, amelybe így került. Készítsen ezután beszámolót erről a
napról, s ebben adjon számot magának arról, hogyan látta és élte át világát,
mit volt képes cselekedni, s mit nem, miben volt akadályozva, hogyan jött ki
környezetével, stb. Egy ilyen beszámoló bizonyosan elegendő anyagot szolgáltat
ahhoz, hogy az érintett személy jobban megismerje azt a módot, ahogyan a
világot, s abban önmagát látja. Ajánlatos még a következő alapvető kérdéseknek
is utánajárni:
1. Mit nem akarok látni?
2. Szubjektivitásom útját állja-e önismeretemnek?
3. Vajon nem mulasztom-e el a történtekben megismerni önmagam?
4. Vajon felhasználom-e a látást a mélyebb be-látáshoz?
5. Félek-e a dolgokat a maguk élességében látni?
6. El bírom-e egyáltalán viselni, ha a dolgokat olyannak látom, amilyenek?
7. Létemnek (So-sein) vajon mely területei azok, amelyekre inkább nem
figyelek oda?
A fül megbetegedései (162. o.)
Akinek fül-, illetve hallásproblémái vannak, a következő kérdéseket tegye
fel magának:
1. Miért nem vagyok hajlandó meghallgatni másokat?
2. Kinek, vagy minek nem akarok engedelmeskedni?
3. Vajon e két ellenpólus: alázat és egocentrizmus egyensúlyban vannak-e a
személyiségemben?
6. A fejfájás (163. o.)
Fejfájás és migrén esetén a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:
1. Min töröm a fejem?
2. Vajon a fent és a lent élő csereviszonyban vannak-e a személyiségemmel?
3. Nem törekszem-e túlságosan az érvényesülésre? (A becsvágy problémája.)
4. Vajon keményfejű vagyok-e és fejjel próbálok a falnak menni?
5. A cselekvést gondolkodással próbálom-e helyettesíteni?
6. Őszinte vagyok-e magamhoz szexuális problémáimat illetően?
7. Miért tolom az orgazmust a fejembe?
7. A bőr (170. o.)
A bőr az ember egyik legterjedelmesebb szerve. Sokféle funkciót tölt be,
melyekből a legfontosabbak a következők:
1. Lehatárolás és védelem
2. Érintés és kapcsolatteremtés
3. Kifejezés és megjelenítés
4. Szexualitás
5. Légzés
6. Kiválasztás (veríték)
7. Hőszabályozás
A bőr mindezen funkciója valójában egy közös témára utal, amely a
lehatárolás és a kapcsolatteremtés között ingadozik. Bőrünket, mint külső
anyagi határunkat éljük meg, ugyanakkor bőrünkön keresztül állunk kapcsolatban
a külvilággal, bőrünkkel érintjük meg környezetünket. bőrünkben mutatkozunk meg
a világnak, és a saját bőrünkből nem bújhatunk ki. Bőrünk tükrözi a
külvilágnak, hogyan érezzük magunkat, méghozzá kétféleképpen. A bőr először is
minden belső szerv reflexiós felülete. Bármely belső szervi zavar kivetül a
bőrre, és minden bőrfelületi inger továbbvezetődik a neki megfelelő szervbe.
Ezen az összefüggésen alapulnak a reflexzóna-terápiák, melyeket a természetgyógyászat
régóta használ, az akadémikus orvostudomány azonban csak néhányat ismer
(például a Head-féle zónákat). Nevezzük meg mindenekelőtt a talpreflex - zóna -
masszázst, a hátzónák kezelését vérvétellel, az orr-reflexzóna – terápiát, a
fülakupunktúrát, de sok más ilyen kezelés létezik.
A gyakorlott természetgyógyász a bőrön látja és tapintja a belső szervek
állapotát, s ugyanúgy a bőrön, a projekciós helyeken keresztül kezeli őket.
Akármi történjék a bőrön, egy pirosodás, duzzanat, gyulladás, pattanás, vagy
kelés – a történés helye sohasem véletlen, s mindig egy, a helynek megfelelő
belső folyamatra utal. Régebben olyan finom szisztémák is voltak, amelyek
például egy májfolt elhelyezkedéséből az érintett személy jellemére tudtak
következtetni. A felvilágosodás kora babonának nevezte, és sutba dobta az ilyen
„nyilvánvaló marhaságokat”, lassan azonban ismét közeledünk az efféle dolgok
megértéséhez. Valóban olyan nehéz lenne felfogni, hogy minden létező mögött ott
van a láthatatlan minta, amely az anyag világában csak ki-fejezést talál,
Minden látható csak példázata a láthatatlannak, ahogyan a műtárgy is a művész
láthatatlan ideáinak látható kifejezése. A láthatóból következtethetünk a
láthatatlanra. Mindennapjainkban állandóan ezt tesszük. Belépünk egy szobába, s
a láthatóból következtethetünk a szoba lakójának ízlésére. mindegy, hová
nézünk, ha valakinek rossz ízlése van, az mindenütt megmutatkozik.
Ez a könyv
arra tanít, hogyan ismerjük meg a betegségtüneteken keresztül az embert.
Bőrkiütések
Akinek bőrproblémái, kiütései vannak, a következő kérdéseknek járjon utána:
1. Nem határolom – e le túlságosan magam?
2. Hogyan állok a kapcsolatteremtéssel?
3. Elutasító magatartásom mögött a közelségre irányuló elfojtott vágyam
áll?
4. Mi az, ami határaimat át akarja törni? (Szexualitás, ösztönök,
szenvedély, agresszió, lelkesedés.)
5. Mi az, ami valójában ingerel?
6. Elkülönülésre kárhoztatatom – e magam?
8. A vese (179. o.)
A vese az emberi testben a társas kapcsolatok helyét reprezentálja.
Vesefájdalom, vesebetegség mindig akkor lép fel, ha partnerkapcsolatunkban
konfliktusaink vannak. Partnerkapcsolatokon itt nem a szexualitást értjük,
hanem alapvetően azt a módot,, ahogyan embertársainkhoz viszonyulunk. Az a
specifikus mód, ahogyan másokhoz viszonyulunk, legjellemzőbben partnerünkkel
való kapcsolatunkban mutatkozik meg, ugyanakkor átvihető bárki másra, akivel
konfliktusba kerülünk. Ahhoz, hogy a vese és az emberi kapcsolatok
összefüggését jobban megértsük, hasznos lehet, ha a társas viszonyok pszichikai
hátterét közelebbről szemügyre vesszük.
Tudatunk polaritásával jár, hogy teljességünknek sosem vagyunk tudatában,
létezésünknek mindig egy részletével azonosítjuk magunkat. Ezt a részt nevezzük
énnek. A többit, ami hiányzik, az árnyékunkat – per definitionem – nem
ismerjük. Az emberi megismerés útja a tudatosodáshoz vezető út. Állandóan arra
kényszerülünk, hogy árnyékunk újabb és újabb, addig tudattalan részeit tegyük
tudatossá, s azonosítván, integráljuk őket. Ez a tanulási folyamat nem érhet
véget addig, amíg tudatunk nem teljes – míg nem vagyunk egészségesek, épek! Ez
az egység magába foglalja a teljes polaritást a maga el –
választhatatlanságában, így a férfi és a női princípiumot is.
Vesezsugor – művese
A fejlődés elérte végpontját, ha a vese összes funkciója felmondja a
szolgálatot, s egy gépnek, a művesének kell átvennie a vértisztítás
életfontosságú feladatát (dialízis). Ettől kezdve egy tökéletes gép a társunk,
miután élő társunkkal nem voltunk hajlandók problémáinkat aktív módon
megoldani. Ha egyik partnerűnk sem volt tökéletes és megbízható, vagy szabadság
és függetlenség iránti vágyunk túl hatalmas, művesénkben most olyan partnerra
leltünk, „aki” ideális és tökéletes, nincsenek szükségletei és igényei,
hűségesen és megbízhatóan megteszi mindazt, amit elvárunk tőle. Cserébe
teljességgel függünk tőle: hetenként legalább háromszor találkoznunk kell vele
a klinikán, vagy – ha saját gépet engedhetünk meg magunknak – éjszakáról
éjszakára hűségesen alhatunk az oldalán. Túlságosan sosem távolodhatunk el tőle,
s talán éppen kerülő úton át tanuljuk meg, hogy tökéletes partner mindaddig nem
létezik, míg mi magunk nem vagyunk tökéletesek.
A vese megbetegedései (187. o.)
Ha valami az elevenünkbe vág (a németben: valami a vesénkre megy), a
következő kérdéseket tegyük fel magunknak:
1. Milyen problémáim vannak a partnerkapcsolatok területén?
2. Vajon hajlamos vagyok – e saját projekciómat megrekedni, s partnerem
hibáit egyedül az ő problémáinak tartani?
3. Vajon felismerem – e önmagam partnerem viselkedési formáiban?
4. Nem rekedek – e meg régi, elavult problémáknál, s ezzel nem akadályozom
– e fejlődésem folyamatát?
5. Valójában milyen jellegű ugrást követel tőlem a vesekövem?
A hólyag (187. o.)
A hólyag az a gyűjtőtartály, amelyben a vese által kiválasztott anyagok
vizelet formájában várják, hogy elhagyhassák a testet. A vizeletmennyiség
növekedésével keletkező nyomás bizonyos idő után arra kényszerít bennünket,
hogy a vizelettől megszabaduljunk, s így megkönnyebbüljünk. mindannyian
tapasztalatból tudjuk azonnal, hogy a vizelet nyomása gyakran feltűnően
összefügg bizonyos szituációkkal. A pszichésen átélt nyomást hólyagunkba toljuk
át, itt testi nyomásként, feszítésként érzékeljük.
A nyomás mindig arra késztet bennünket, hogy elengedjük magunkat,
ellazuljunk. Ha ez pszichésen nem sikerül, a testnek, a hólyagnak kell
átengednünk a dolgot. Valójában e kerülő úton világosodik meg számunkra,
mennyire nyomasztó egy bizonyos helyzet, milyen fájdalmas lehet, ha nem tudjuk
elengedni magunkat, milyen fájdalmas lehet, ha nem tudjuk elengedni magunkat, s
milyen felszabadító, ha mégis megtesszük ezt.
A hólyag megbetegedései (189. o.)
A hólyag megbetegedései a következő kérdéseket vetik fel:
1. Melyek azok az életterületek, amelyeknek ragaszkodom, bár már rég eljárt
felettük az idő, s csak „kiválasztódásra” várak?
2. Milyen szituációkban helyezem saját magamat nyomás alá, hogy aztán
azt másra projiciáljam?
3. Melyek azok az elhasznált témák, amelyektől szabadulnom kellene?
4. Mi az, ami sírásra késztet?
9. Szexualitás és terhesség (190. o.)
A polaritás kérdésével a gyakorlatban leginkább szexuális életünk során
szembesülünk. Ez az a terület, amelyen mindenki érzékeli tökéletlenségét, s
keresi azt, amire szüksége van. A szexuális életben testileg egyesülünk
ellenpólusunkkal, s ebben az egyesülésben egy új tudatállapotot élünk át,
amelyet orgazmusnak nevezünk. Ezt a tudatállapotot a boldogság teljességeként
érzékeljük. Egyetlen hátránya, hogy időben nem tartós. Ezt a hátrányt a
gyakorisággal próbáljuk behozni. Bármilyen rövid legyen is alkalmanként a
boldogság pillanata, mégis azt jelzi, hogy vannak olyan tudatállapotaink, amelyek
úgynevezett „normális” tudatállapotunkat minőségileg messze meghaladják. Ez a
boldogságérzés nem enged nyugodni bennünket, állandóan újra csak ezt keressük.
A szexualitás a titoknak csak az első felét fejti meg: ha a két polaritás eggyé
válik, ez boldogságérzéssel jár. A boldogság ezek szerint: „egység”. Már csak a
titok második fele hiányzik, amely elárulná, hogyan leledzhetnénk tartósan
ebben a tudatállapotban, ebben a boldogságban anélkül, hogy abból ismét vissza
kéne süllyednünk. A válasz egyszerű: amíg az ellentétek egyesülése csak testi
síkon valósul meg (szexualitás), amíg az ennek eredményeképpen előálló
tudatállapot (az orgazmus) is időben korlátozott, mert a test szintje az idő
törvényének van alávetve. Az időtől csak úgy szabadulhatunk meg, ha az
ellentéteket tudatunkban is egyesítjük – ha az egység ezen a területen is
létrejött, elértük az örök, azaz az időtlen boldogságot, az örök üdvösséget.
Ezzel a felismeréssel kezdődik az, az ezoterikus ösvény, amelyet keleten
jóga – ösvénynek neveznek. A jóga szanszkrit szó, annyit jelent, hogy járom.
A járom kettősséget köt össze egységgel: két ökröt, két vödröt, stb. A jóga
a kettősség egyesítésének művészetet. Mivel a szexualitás tartalmazza az út
alapmodelljét, s azt mindenki számára megközelíthető szinten mutatja be,
keleten mindig is szívesen használták az út analóg bemutatására. A döbbent
turisták kelet templomaiban még ma is csodálkoznak az – úgymond – pornográf
ábrákon. Pedig a két istenfigura szexuális egyesülésének ábrázolását a kelet
arra használja, hogy szimbolikusan ábrázolja a conjunctio oppositorum, az
ellentétek egyesülése nagy titkát.
(202. o.) A szexuális problémák vizsgálatánál sosem szabad elfelejtenünk,
hogy minden emberi lélekben megvan a férfi és a női rész, s mind a férfiaknak,
mind a nőknek mindkét aspektus tökéletesítésére kell törekedniük. Ez a nehéz út
úgy kezdődik, hogy először azzal a lelki részünkkel azonosulunk tökéletesen,
amelyet testi nemiségünk reprezentál.
Csak akkor nyílik meg előttünk az út, melyen a másik nemmel való találkozásban
ellentétes nemű lelkiségünket is felébreszthetjük s tudatosan integrálhatjuk,
ha képesek vagyunk az egyik pólust teljességgel megélni.
10. Szív és vérkeringés (204. o.)
Alacsony vérnyomás – magas vérnyomás
A vér az életet szimbolizálja. A vér az élet anyagi hordozója, az egyéni
lét (individualitás) kifejezője. A vér „egészen különös nedű” – az élet nedve.
Minden csepp vér az egész embert tartalmazza – ezért van a mágikus
gyakorlatokban a vérnek olyan nagy jelentősége. Ezért használnak az ingások
vércseppet (közvetítőként), ezért lehet egyetlen csepp vérből teljes diagnózist
felállítani.
A vérnyomás az emberi dinamikát fejezi ki. A vérnyomás a vér folyékonysága
és az annak határt szabó feltételek váltójátéka révén jön létre. A
vérnyomásvizsgálatnál mindig e két antagonisztikus komponenst tartsuk szem
előtt. Az egyik oldalon a folyó és folyékony vért, míg a másik oldalakon az
ellenállást szolgáltató érfalakat. Amennyiben a vér egész lényünket tükrözi, az
érfalak azoknak a határoknak felelnek meg, amelyekhez kibontakozása során a
személyiség tartja magát, valamint azoknak az ellentmondásoknak, amelyek
fejlődése útjába állnak.
Az, az ember, akinek alacsony a vérnyomása (hipotónia), egyáltalán nem
teszi próbára a határait. Nem kísérel meg érvényesülni, kikerül minden
ellenállást – szóval sosem megy el a határokig. Ha konfliktusba kerül, gyorsan
visszahúzódik – analóg módon a vére is annyira „visszahúzódik”, hogy elveszíti
az eszméletét. Tehát (látszólag) lemond minden hatalomról, kivonja magát (s a
vérét) a helyzetből, elhárít minden felelősséget, minden következményt. Az
ájulás során tudatából tudatalattijába húzódik vissza, s így problémáihoz sincs
köze többé. Egyszerűen megszűnik jelen lenni. Ez az „operett szituáció”,
amelyet valamennyien ismerünk: a hölgy, akit férje kínos helyzetben tetten ér,
máris ájultan rogy össze. Erre az összes résztvevő vízzel, friss levegővel,
kölnisüveggel iparkodik magához téríteni őt, hiszen a legszebb konfliktus sem
ér semmit, ha a főfelelős visszahúzódván a lét egészen más szintjére,
váratlanul minden felelősségtől megszabadul.
Az alacsony vérnyomással küzdő ember szó szerint nem tud állni: Mindenhez
rosszul áll hozzá, vagy nem áll, viszonyul egyenesen a dolgokhoz, hiányzik
belőle a kitartás, az őszinteség. Minden kihívásra visszavonulással felel,
aztán a környezete emelgetheti a lábát, hogy a fejébe (hatalmi centrumába) több
vér folyjék, hogy magához térjen, s viselje a felelősséget. Mivel a szexualitás
is erősen függ a vérnyomástól, a hipotóniás személy többnyire kerüli az ezzel
kapcsolatos kérdéseket. A hipotóniás embernél gyakran megtalálható az anémia
(vérszegénység) kórképe is. Az anémia leggyakrabban fellépő formájában
vashiányos a vér. A vashiány megakadályozza a légzéssel felvett kozmikus energiát
(pránát) abban, hogy a test energiájává (vérré) alakuljon át. Az anémia azt
jelzi, hogy nem vagyunk hajlandók a rendelkezésünkre álló életenergiát felvenni
és tetterővé változtatni. Betegségét ebben az esetben is – saját passzivitását
kivédendő – alibiként használja az érintett személy. Hiányzik belőle a
szükséges nyomás.
Minden vérnyomásemelésre irányuló terápiás eljárás jellemző módon
energiakifejtéshez kapcsolódik, s addig használ, amíg követjük az utasításokat:
a beteg csinál valamit, s ezzel energiáját cselekvésbe fordítja. Ezek a
gyakorlatok azonban csak addig használnak, amíg csináljuk őket. Tartós sikert
csak belső hozzáállásunk változásától várhatunk.
Az előző pólus ellentéte a túl magas vérnyomás (hipertónia). Kísérleti
kutatásokból tudjuk, hogy a pulzusszám és a vérnyomás – növekedés nemcsak
megnövekedett testi teljesítmény esetén lép fel, hanem akkor is, ha ezt csupán
elképzeljük. A vérnyomás akkor is emelkedik, ha például egy
konfliktushelyzetben beszélünk és így közeledünk valakihez, de csökken, ha az
érintett személy is elkezd beszélni és megfogalmazza a problémáját. A
kísérletekből nyert tapasztalatok jelentősen megkönnyítik számunkra a magas
vérnyomás hátterének értelmezését. Ha valamely teljesítmény, tartós elképzelése
vérnyomásunkat megemeli anélkül, hogy ezt az elképzelést gyakorlati cselekvésbe
ültetnénk át, és ez által tehermentesítenénk, szó szerint „tartós nyomás”
nehezedik ránk. Elképzelésünk izgalmi állapotba hoz bennünket, keringési
rendszerünk pedig fenntartja ezt az állandósult izgalmat abban a reményben,
hogy majd cselekvésbe fordítsuk át. Ha nem cselekszünk, a nyomás fennmarad. Még
fontosabb számunkra, hogy ugyanez a konfliktusok szintjére is érvényes. Mivel
tudjuk, hogy maga a konfliktus a vérnyomás emelkedését idézi elő, amely
azonban, ha beszélünk róla, ismét csökken, világos előttünk, hogy a hipertóniás
személy folyamatosan konfliktus - közelben van, anélkül, hogy arra megoldást
találna. A probléma mellett áll, ám nem áll a probléma rendelkezésére. A magas
vérnyomás fiziológiai értelme éppen abban áll, hogy a szervezet képes egy rövid
időre több energiát szállítani azért, hogy az előttünk álló feladatot, illetve
konfliktust jobban, energikusabban oldhassuk meg., Ha ez megtörténik, a
megoldás felhasználja az energiatöbbletet, s a vérnyomás ismét a normális
értékre csökken. A hipertóniás ember azonban nem oldja meg a problémáit, tehát
nem használja fel a túlnyomást. Ehelyett inkább külső tevékenységekbe menekül,
s a külvilágba vetett aktivitásával megpróbálja magát és környezetét elterelni
attól, hogy konfliktusaival szembenézzen.
Látjuk, hogy mind az alacsony, mind a magas vérnyomásban szenvedő ember
kikerüli a konfliktusait, bár mindkettő különböző taktikával. Az alacsony
vérnyomásban szenvedő ember elmenekül a konfliktus elől, visszahúzódik
tudattalanjába, míg a magas vérnyomásos személy hiperaktivitással, túlzott
dinamizmussal tereli el saját magát és környezetét konfliktusaitól, cselekvésbe
menekül. E polaritásnak megfelelően az alacsony vérnyomás inkább a nőkre, a
magas vérnyomás inkább a férfiakra jellemző. A magas vérnyomás továbbá
visszafogott agresszióról is tanúskodik. Az ellenséges érzület megmarad a
képzelőerő síkján, a felhasználásra váró energiát nem tehermentesítjük, a
megfelelő cselekvéssel. ezt nevezzük ön-uralomnak.
Az agresszív impulzus magas vérnyomáshoz, az önuralom pedig az erek
összehúzódásához vezet. Így tudjuk a nyomást kontroll alatt tartani. A vér
nyomása, s az érfalak ellennyomása létrehozza a magas vérnyomást. Később még
látni fogjuk, hogyan vezet ez az uralt agresszió egyenesen a szívinfarktushoz.
Ismerjük még meg az öregséggel járó magas vérnyomást, amely az érfalak
elmeszesedésének következménye. Az érrendszer olyan rendszer, melynek feladata
a közvetítés, a kommunikáció. Ahogyan a rugalmasság, a flexibilitás idős korban
megszűnik, úgy merevedik meg a kommunikáció s emelkedik a belső nyomás.
A szív megbetegedései (210. o.)
A szívműködés zavarai és a szív megbetegedései esetén a következő
kérdésekkel járjunk utána:
1. Vajon a fejem és a szívem, az értelmem és érzelmeim harmonikus
egyensúlyban vannak – e?
2. Elegendő teret adok – e érzelmeimnek, s ki merem – e fejezni őket?
3. Teljes szívemből élek és szeretek – e, vagy csak úgy immel–ámmal?
4. Életem élő ritmusban zajlik – e, nem erőszakolok – e magamra valamilyen
gépiessé vált ütemet?
5. Van – e az életedben még gyúló- és robbanóanyag?
6. Vajon hallgatok – e a szívemre?
11. Mozgásszervek és idegek
A tartás (213.o.)
Ha valakinek a tartásáról beszélünk, ebből nem derül ki, vajon a
testtartásáról, vagy a belső tartásáról van-e szó. A (magyar) nyelv e
kétértelműsége mégsem vezet félreérésekhez, mert a külső tartás megfelel a
belső tartásnak. A külsőben csak a belső tükröződik. Gyakran beszélünk egyenes
emberekről, és nem vagyunk tudatában annak, hogy ezzel az egyenes-séggel egy
testi jelenségre utalunk, amelynek nagy szerepe van az emberiség történetében.
Egy állat nem lehet egyenes, mert még nem egyenesedett fel. Ezzel szemben az
ember egykoron, a homályos őskorban megtette azt az óriási lépést, hogy
felegyenesedett, ezzel pillantását felfelé irányította az égre, s ölébe hullott
az Istenné válás esélye, de annak a hübrisznek a kísértése is, hogy Istennek
tartsa magát. A felegyenesedés veszélye és esélye testi szinten is
megmutatkozik. A test lágy részei a négylábú állatoknál tartásuk következtében
védettek maradnak, a felegyenesedett embernél azonban védtelenek. Ez a
védtelenség és a fokozott sebezhetőség ugyanakkor polárisan nagyobb
nyitottságot, fogékonyságot eredményezett. A hátgerinc az a speciális szerv,
amely egyenes tartásunkat lehetővé teszi. A hátgerinc tesz egyenessé, s
mozgékonnyá bennünket, tartást, flexibilitást kölcsönöz nekünk. A gerinc kettős
S alakú, és a lengéscsillapító elvén működik. A csigolyák szilárdsága és a
porcok lágysága az a polaritás, amelyen keresztül a mozgékonyság, a
flexibilitás megvalósul.
Említettük már, hogy a külső tartás megfelel a belsőnek, s ez az analógia
több beszédfordulatban kifejezésre is jut: vannak egyenes emberek, s vannak,
akik szívesen meghajolnak mások előtt, ismerünk merev, és ismerünk nyakas
embereket, de ismerünk olyanokat is, akik szívesen csúsznak-másznak,
némelyeknek nemcsak a tartása hiányzik, de megállni sem képesek előttünk. Külső
tartásunkat azonban mesterségesen befolyásolhatjuk, s ezzel megpróbálhatunk más
belső tartást színlelni. Így például egyes szülők így kiáltanak gyermekükre:
„Állj már egyenesen!” – „Nem tudsz egyenesen ülni?” – s ezzel már kezdetét is
veszi az őszintétlenség játszmája.
Valamivel később aztán a katonaság megköveteli a vigyázzállást a besorozott
fiataloktól. A helyzet groteszk. A katonának kifelé tartást kell mutatnia, míg
befelé nem szabad, hogy tartása legyen. A katonaság ősidők óta óriási
bevetéssel egzecíroztatja katonáit a külső tartásra, bár ez stratégiailag teljes
ostobaság. A csata kavargásában nem őrizhető meg sem a díszlépés, sem a
vigyázzállás. A külső tartásra irányuló idomítás csak ahhoz szükséges, hogy a
belső és a külső tartás közötti természetes kapcsolatot (korreszpondenciát )
megszakítsa. A katonák belső tartásának hiányossága szabad idejükben, győzelem
után, vagy más hasonló helyzetekben kellően meg is mutatkozik. A partizánoknak
viszont, akik azonosulnak feladataikkal, külső tartása nincs. A belső tartás
nagymértékben emeli a hatékonyságot, míg a mesterséges külső tartás erőteljesen
csökkenti. Hasonlítsuk csak össze egy katona feszes ízületű merev tartását a
cowboyéval, ő sosem korlátozná mozgáslehetőségét feszes ízületekkel. A Tai Chi
szerint is a laza tartás a helyes: ez azt jelenti, hogy álljunk mintegy a saját
középpontunkban.
Azt a tartást, amely az ember belső lényének nem felel meg, azonnal
felismerjük, és természetellenesnek látjuk, igaz, a természetes tartást is
azonnal felismerjük. Ha bármilyen betegség olyan tartást kényszerít az emberre,
amelyet amúgy nem venne fel, akkor ez a tartás egy olyan nem élt tartalmat fog
mutatni, amely ellen hordozója berzenkedik.
Ha ránézünk egy emberre, nyomban észrevehetjük, vajon azonosul-e külső
tartásával, vagy pedig azt valamilyen okból akarata ellenére ráerőltették. Az
első esetben tartása tudatos azonosulást mutat. A második esetben a
természetellenesen elváltoztatott tartásban lényének olyan árnyékoldala
mutatkozik meg, amelyet önszántából nem vállalna. Így, aki egyenesen, felemelt
fejjel jár-kel a világban, bizonyos megközelíthetetlenséget, büszkeséget,
emelkedettséget, őszinteséget mutat. Az ilyen ember azonban mindezekkel a
tulajdonságokkal igenis azonosul, sose tagadná őket.
Másképpen alakul ez például a Bechterew - kór esetében; ilyenkor a hátgerinc
típusosan sétabotformát vesz fel. Ebben valamilyen tudattalan EGO-igény s egy
ugyanilyen, a páciens által nem látott hajlíthatatlanság szomatizálódik. A Bechterew
– kór következtében idővel elmeszesedik a teljes hátgerinc, a hát merev lesz, a
fej előreesik, mivel a gerincoszlop S alakú görbülete kiegyenesedik, vagy pedig
az ellenkező irányba hajlik meg a gerinc. A páciens konkrétan az orrával
ütközik bele abba, milyen merev, milyen kevéssé engedékeny, milyen
hajlíthatatlan is a valóságban. Hasonló az a problematika is, amely a
púposságban ölt alakot: a púpban a nem kiélt alázat manifesztálódik (A lélek
mondanivalója jelenik meg testi szinten).
Porckorong és isiász
A csigolyák közötti porckorongra gyakorolt nyomás – különösen az ágyéki
csigolya környékén – a korongokat oldalirányba préseli, így ezek nyomják az
idegeket, s ez különböző fájdalmakat okozhat, például isiászt, lumbágót, stb.
Az ízületek
Az emberi mozgékonyságot az ízületek biztosítják.
Szerkesztés alatt!
12. Balesetek
13. Pszichés tünetek
14. A rák (Ez a cikk Szabadi Tibor Gyulától van)
A betegség nem más, mint információ. Arról szól, hogy
haladásunk alapvetően ellentétes felsőbbrendű ÉN-ünk céljaival, azzal a
tervvel, amiért leszülettünk erre a Földre. Meg kéne fordulnunk, és más irányba
kéne elindulnunk. Az ok szellemi eredetű - mindig. A testre vetülés mindig
okozat. Az ok megszüntetése az okozat megszűnését vonja maga után. Sajnos, aki okot
ad - bűntudattal, vagy más módon - a tumor kialakulására, az a legritkább
esetben képes, - mintegy csettintésre - a gondolkodásának megváltoztatására.
Így az a képesség, hogy a gondolkodás megváltozásával azonnali gyógyulást
idézzünk elő, legtöbb esetben nincs jelen a betegben, ezért nem is tud hatni,
mert a legtöbben a halál árnyékában sem képesek változtatni. A vírusokra,
baktériumokra kenni a felelősséget megbetegedésünkért, még ha ezt pl. orvos is
teszi, égbekiáltó tudatlanság. A terrorista ráksejtet természetesen el lehet
kapni, és meg lehet ölni. Időlegesen tünetmentessé válhat valaki, de mindig az
okot kell megszüntetni hosszú távon. Én ugyanilyen tudatlan voltam, amikor
rákban megbetegedtem 1985-ben...
1986-ban a 180 fokos életszemlélet fordulásom, és az alázat
és a hála Isten felé mentett meg, nem az orvosok. Senkit nem bíztatok ezzel
arra, hogy ne menjen orvoshoz! Lehet, hogy időt nyersz az orvosi
kemoterápiával, de változnod is kell,
ha meg akarsz gyógyulni. Csak azt mondom, hogy van egy oka annak, hogy
megbetegedtél, te vagy a felelős, nem a baktérium, vagy a vírus! Tudom, hogy
nem tudod elfogadni, hogy Te vagy a felelős, én sem akartam ezt elfogadni! A
betegségem óta foglalkozom ezotériával, mert rájöttem, hogy sokkal több üzenet
van a betegségem mögött, mint egy vírus! És az óta nem voltam beteg. Próbálom
ezt elmondani Nektek.
A daganatos betegség a léleknek a
testre vetült azon megbetegedése, amikor a testben megszűnik az energia
áramlása, és a túl sok megrekedt energia az adott szervet megbetegíti. Balogh
Béla könyveiben, és az én blogomban is lehet erről bővebben olvasni
Még egyszer
elmondom, hogy megértsétek, egy kicsit másképpen. A ráknak semmi köze a
vírusokhoz, vagy a baktériumokhoz. A rák a psziché betegsége, amikor bűntudat,
vagy egyéb ok hatására az energia keringése a testben leáll, és az adott
testrészben megrekedt túl sok energia "lázadás" formájában
kontrollálatlanul ráksejtként a gazdatest ellen indul. Terroristának is
mondhatnánk ezt a dezinformálódott ráksejtet. Az energiaáramlással egyidejűleg
az információáramlás is fokozatosan leáll, a szervezetlenség a méreganyagok
veszélyes szintre való feldúsulásával jár, és a terrorista a szervezet
irányítását készül átvenni, mert tévesen azt gondolja, hogy ez az élethivatása.
A terrorista szétzilálja a rendet, szervezettséget, és rövidlátó módon saját
halálát is előidézi a gazdatest halálával, mely az elszállítatlan méreganyagok
felhalmozódása miatt következik be.
Ha naponta 15
percet olvasol - szigorúan lefekvés előtt - pozitív könyvet, vagy blogot,
akkor egész éjjel a tudatalattid azon a témán dolgozik, amit utoljára olvastál.
Mivel nemcsak a testben van tudat, de a szervekben, és sejtszinten is, a
sejtjeid valószínűleg hosszú távon elegendő információt fognak kapni
ahhoz, a rákos sejt nevű lázadási baromság egy zsákutca.
Ez nem egy napos program, ez egy szokásszintű
életforma!
A sok pozitív hatására Te eldöntöd, hogy
lehetetlen, hogy beteg légy. A negatív programozás általában nem működik, de
vannak rendkívül erős szavak., és a "lehetetlen" az egyik ilyen szó.
1986 -ban én eldöntöttem, hogy lehetetlen, hogy én beteg legyek, és az önmagát
beteljesítő jóslat az óta működik. Ölelek szeretettel Mindenkit. Tibor.
Az üzenet
lényege: Te vagy a probléma, és Te vagy a megoldás! Ne próbáld másra kenni,
inkább nézz utána, mi az igazság? (Pl.: a blogomban:)
Minden természetgyógyász
tudja ezt, amit itt írok! Az igazság szabaddá tesz!
15. AIDS
16. Mi a teendő? (267. o.)
Most, hogy már annyit töprengtünk és próbálkoztunk azzal, hogy valamelyest
is megértsük, hogy milyen üzenetet hordoznak tüneteink, még mindig nyitva áll
az a kérdés, hogy hogyan leszek én ezektől az ismeretektől egészséges? Mit kell
hát tennem? Válaszunk csak ennyi: figyelj oda! Tanácsunkat eleinte banálisnak,
egyszerűnek, haszontalannak szokták tartani. Legtöbben végül is tenni
szeretnének valamit a betegség ellen, szeretnének megváltozni, mindent
másképpen csinálni – hiszen az semmin sem változtat, ha csak „odafigyelünk”. Utunk
egyik legmarkánsabb veszélye az örök „változtatni akarás”. Valójában semmit nem
kell megváltoztatnunk – egyedül látásmódunkat. Ezért is redukáltuk tanácsunkat
arra, hogy: „figyelj oda!”
Univerzumunkban az ember nem tehet többet annál, mint hogy megtanul látni,
– de ez egyben a legnehezebb is. A fejlődés egyedül a látásmód változásában áll
– a külső funkciók mindig csak a látásmód megjelenési formái. Ha például a
technika mai fejlettségi szintjét összehasonlítjuk a középkoréval,
megállapíthatjuk, hogy a különbség csak abban áll, hogy időközben megtanultunk
látni bizonyos törvényszerűségeket. Ezek a törvényszerűségek és lehetőségek
tízezer évvel ezelőtt is megvoltak, - csakhogy akkor még nem látták őket. Az
ember hajlamos beképzelni, hogy valami újat hoz létre, és büszkén beszél arról,
amit feltalált. Nem veszi észre, hogy csak talált, sohasem találhat fel.
Potenciálisan minden gondolat, minden eszme öröktől fogva jelen van – csak
nekünk van szükségünk időre ahhoz, hogy integrálni tudjuk őket.
Bármilyen kegyetlenül hangozzék is ez a világmegváltók számára: e világon
nincs mit javítani, sem változtatni, kivéve saját látásmódunkat. Így végül a
legbonyolultabb problémák is mindig arra az ős öreg képletre redukálódnak, hogy
„ismerd meg önmagad!” Ez valójában olyan nehéz feladat, hogy inkább
bonyolultnál bonyolultabb elméleteket és rendszereket konstruálunk, hogy
segítségükkel megismerjük, s így megváltoztassuk a többieket, a körülményeket
és a környező világot. ennyi hűhó után nem csoda, ha dühöngünk, ha valaki
felfújt elméleteinket, rendszereinket, fáradozásainkat egyszerűen lesöpri az
asztalról, s mindezt az „önismeret” banális fogalmával helyettesíti. Bár lehet,
hogy a fogalom egyszerűnek tűnik, lefordítása és megvalósítása semmi esetre sem
az.
Jeans Gebser (Romlás és épülés) a fentiekkel összefüggésben a következőket
írja: „A világ és az emberiség szükséges változását semmiképpen nem fogjuk
elérni a világ megjavítására irányuló kísérleteinkkel! A világmegváltók küzdelmükben
a világ megjavítását helyezik előtérbe, ahelyett, hogy önmagukat javítanák meg;
azt a szokványos, bár emberi, mégis sajnálatos játékot űzik, hogy másoktól
kívánnak teljesítményeket, ők maguk azonban túlságosan is kényelmesek; s
látszólagos sikereik nem mentesítik őket ettől a felelősségtől, hogy nemcsak a
világot, de önmagukat is elárulták.”
Önmagunkat megjavítani azt jelenti, hogy megtanuljuk önmagunkat olyannak
látni, amilyenek vagyunk! Az önmegismerés nem azonos énünk megismerésével. Az
én úgy viszonyul a mély - énhez, mint egy pohár víz az óceánhoz. Énünk (EGO-nk)
megbetegít bennünket, a mély – én teljes, és egészséges. A gyógyulás útja az
éntől a mély – énbe, a fogságból a szabadságba, a polaritástól az egységbe
vezető út. Ha egy bizonyos szimptóma (tünet) utal arra, hogy mi hiányzik többek
között látásmódom egységéhez, akkor meg kell tanulnom látni ezt a hiányt
(hibát), s tudatosan kell figyelnem rá.
Összefoglalás egy mondatban, és magyarázata:
A polaritás meglátása feleslegessé teszi az
árnyékvilág tolakodását az életünkbe...
Röviden ez az egy mondat
az egész hosszú irományom lényege. Ha szereted magad, akkor többször végigrágod
ezt kellő kételkedéssel. És meggyógyultál... Most, amikor úgy döntöttél, hogy
igaz! Egészségügyileg is, és gazdaságilag is... csak még nem látszik. Akkor látszana
olyan gyorsan, ha akkora érzelem volna Benned is ezzel kapcsolatban, mint
bennem volt a Siklósi buszmegállóban a kisvárosi Szendile jó hírével, az
ölelkezéssel kapcsolatban. Az esemény egy olyan vektormennyiség, amelynek csak
az irányát szabja meg a gondolat, és minél erősebb érzelem társul hozzá, annál
gyorsabban teremted meg.
Szerkesztés alatt!
III. Eli Jaxon-Bear: Mit akarsz valójában?
„A teremtés tüzéből szikrák röppennek minden irányba.
A szikra valójában nem különbözik a tűztől, nincs elválasztva tőle, mint ahogy
a lélek sem más, mint az üres tér, amelyből létrejött. Mivel azonban a lélek
szubtilis forma, különválasztva érzi magát.
A LÉLEK
TERMÉSZETE
A lélek a halhatatlan
tudat összesűrűsödése és kikristályosodása egy olyan dimenzióból, amely
megelőzi a relatív teret és időt. Ürességből, tudatosságból és szeretetből
áll. Ezek nem különálló, egymástól eltérő minőségek, inkább egyetlen íz
különféle árnyalatai.
A modern
szóhasználatban és nyelvekben a léleknek sok neve van. Az angol soul ('lélek')
szó egyik homonimájának jelentése: 'egyetlen' vagy 'nem más' Jelentheti
ugyanakkor a Napot is, csillagunkat, amely az élet forrása. A halhatatlan én,
a magasabb én, a lényegi én és a valódi én is a lélek nevei.
A szanszkritban is sok
név van a lélekre: a dzsíva olyan lélek, amely az ego csapdájába esett. Amikor
felébred ez a lélek, ázsívan-mukta vagyis 'felszabadult lélek' a neve. Miután
megszilárdult a tiszta állapotában, a felébredt lelket átmannak, halhatatlan
Önmagunknak nevezzük. Az átman elindul a Brahman, az univerzum forrásának
keresésére.
Felébredése
után Ramana Maharishi, a nagy indiai misztikus elindult, hogy megtalálja
szeretett hegyét, az Arunácsalát. Jézus Isteni Atyja keresésére indult. Először
az ego visszatér a lélekhez, aztán a lélek visszatér a forráshoz. Ezek a
felébredés természetes szakaszai.
A lélek
felébredése az élet célja. A lélek felébred azonosulásából a formával, és
visszatér az Istennel való egységhez.
A lélek
azáltal inkarnálódik, hogy azonosul saját sűrűbb formáival. A lélek
összesűrűsödött üresség. Egyre sűrűbb és sűrűbb formákat hoz létre magában. Az
egó-val való azonosulás a lélek tükröződése. Úgy hívja magát, hogy „én".
Az „én"
a lélekből merül fel gondolatként, a lélek pedig Isten „én"-gondolata.
Mivel mindez a visszatükröző tudat tükrei között történik, a tudatszintek vég
nélkül tükrözik egymást.
A LÉLEK
TÖRTÉNETE
A lélek újra meg
újra inkarnálódik ego formájában, keresve a haza vezető utat, miközben ide-oda
löki múltbeli karmájának tehetetlenségi nyomatéka: a vágy és a félelem
hullámai. A szenvedő ego, amely életről életre kutatja a boldogságot, önmagán
kívül keresi a beteljesedést. Az egóval azonosult lélek előbb-utóbb megérzi,
hogy a világ megsebzi, meghallja a szív hívását, és hazatér. Rájön, hogy az
egyetlen haza vezető utat befelé fordulva lehet megtalálni.
Egy ego életének
bármely pillanatában megjelenhet a mélyebb szintek hívása. Valójában ez a hívás
mindig jelen van. Mindenkit hív, de csak kevesen hallják meg, és még kevesebben
reagálnak rá. Azok közül pedig, akik reagálnak rá, még kevesebben készek
mindent feltenni erre.
Ahhoz, hogy
mindenedet feltedd erre a hívásra, az kell, hogy fontoskodó valakiből
visszamenj senkibe. Ez az isteni személy megnyilvánulásának misztériuma. A személyes,
egyedi személyiség visszatér forrásának egységébe. Ekkor az egyéni személyiség
prizmaként működik, amelyen átragyog a tudatos szeretet. Ami egykor az ego
problémája volt, arról most kiderül, hogy a lélek kifejeződése.
Felismerni
önmagadat, mint az eredeti ürességet – ez a legnagyobb kegyelem ajándéka egy
emberi életben. Az egység felismeréséhez való visszatérés az emberi lehetőségek
e szakaszának beteljesedése.
A SÉRÜLÉS
SZEREPE
Az ego védekezésének erőssége miatt
a legtöbb ember nem hallja meg a hívást, amíg nagy sérülést vagy teljes
elidegenedést nem él át.
A
legtöbben elég nagy kudarcot kell, hogy valljanak, vagy elég nagy sikert kell,
hogy elérjenek ahhoz, hogy rájöjjenek: a beteljesedést sosem fogják megtalálni
a látszatvilág szintjén. Ütni-vágni kell minket a karmikus tenger hullámainak
ahhoz, hogy menedéket és tartós békét akarjunk keresni. Eleget át kell látnunk
a világ hazugságaiból ahhoz, hogy éhezzünk az igazságra. Meg kell látnunk,
milyen értelmetlen a dolgok értelmét keresni.
Ez a
spirituális érettség. Tanítóm, Papaji azt mondta, hogy számtalan előző élet
által összegyűjtött egész hegynyi érdem kell ahhoz, hogy elég szerencsések
legyünk, és meghalljuk az igazságot, s képesek legyünk tudatosan reagálni rá. A
múltban a legtöbb ember, aki elérte az érettségnek ezt a szintjét, nem élhette
át az igazság meghallásának üdvösségét. Ehelyett a vallások és szekták
csapdájába esett, amelyek az igazságból koncepciókat gyártottak, összekeverve
babonákkal, hiedelmekkel, parancsolatokkal és bűntudattal, hogy kézben tartsák
a nyájat.
Ha
nincs vallás, nincsenek szabályok és nincs ösvény, ez a legrövidebb utat
kínálja a lényeghez. Ez a legrövidebb út azonban nem csak futó kaland. Ritka,
mivel sok-sok fájdalmat kell átélniük az emberi lényeknek, amint találkoznak a
félelem és a kételyek kapuőrzőivel. Nagyon kevesen elég érettek ahhoz, hogy
felismerjék: ha készek kibírni azt, ami itt és most van, és ha szembenéznek a
test halálától való félelemmel, akkor mérhetetlen, igazi beteljesedésre
találnak.
Talán
a környezet egyre erősödő jelei, amelyek azt adják tudtunkra, hogy az élet
haldoklik a Föld nevű bolygón, meg fogják adni azt a titkos kezdő lökést,
amely kinyitja a rádöbbenés zsilipjét az egész emberi népesség számára. Ki
tudja? Bárhogy is lesz, az biztos, hogy egyszerű emberi lények, akik nem
avatárának vagy szentnek születtek, most szembetalálkoznak a felébredés
lehetőségével, hogy kövessék a lélek hívását, és ráébredjenek az emberi
léthelyzet legmélyebb, legalapvetőbb igazságára: arra, hogy a lényük
határtalan, halhatatlan tudatosság, amely tudatában van önmagának.
Szerkesztés alatt!
IV. Balogh Béla: A végső valóság
Anyag – e az
anyag? (21. o.)
Kezdjük talán mindjárt az anyaggal, hiszen hétköznapi érzékelésünk számára
ez jelenti a legbiztosabb kapaszkodót. Ugyan kinek jutna eszébe kételkedni az
anyag létében és valódiságában?
Pedig a dolog nem is ennyire egyértelmű…
Az anyag nemcsak a filozófusok, de jelenkori kutatóink számára is komoly
problémát jelent. Az ókorban úgy vélték, hogy létezniük kell bizonyos apró
„építőkockáknak”, amik már nem oszthatók kisebb részekre, és az egész anyagi
világ ezekből épül fel. Az „atom” görög eredetű szó, és azt jelenti:
oszthatatlan. Ma már azt mondhatjuk, hogy régen volt, amikor az anyagot
oszthatatlannak tekintettük. Előbb felismertük, hogy az atom egy központi
magból, és a körülötte keringő elektronokból áll. Később kiderült, hogy az
atommagot további apró részecskék: protonok és neutronok alkotják. A bontás
lehetősége itt sem állt meg: ezeket is tovább lehetett bontani mezonokra és
bárionokra, melyek quarkoknak nevezett még parányibb valamikből tevődnek össze.
(22. o.): „Az anyag elemi építőköveinek keresését fel kellett adni akkor,
amikor a fizikusok oly sok elemi részecskét találtak, hogy azokat a
továbbiakban már aligha lehetett elemieknek nevezni. Az elmúlt néhány évtized
során kísérleteikben a fizikusok nagyon ingatagnak találták az anyagot,
szubatomi szinten pedig azt látták, hogy az anyag meghatározott helyen nem
létezik, de „tendenciát mutat a létezésre.” Barbara Ann Brennan fizikus, a NASA
Goddard Space Flight Center volt munkatársa „Gyógyító kezek” c. könyvéből.)
Meglepő következtetés! „Az anyag meghatározott helyen nem létezik, de
tendenciát mutat a létezésre.” Más szóval: nem találhatók anyagi részecskék! Ha
az anyagot megkíséreljük még apróbb részecskékre bontani, ugyanúgy eltűnik,
mint ahogy az élet kifolyik a biológus ujjai között, ha boncolókéssel keresi.
Köztudott dolog, hogy a fény bizonyos körülmények között hullámként
viselkedik, más körülmények között anyagi tulajdonságokat mutat. A fizikusok
rájöttek arra, hogy ez a különös kettős természet az általunk „anyagnak”
tekintett „valamire is érvényes.
„ Már 1925-ben sikerült kimutatni, hogy egy elektronsugár hullámként
viselkedhet, ugyanis interferencia lép fel, ha az elektronsugár egy kristálynak
ütközik. Ez az elektron hullámhosszának a megmérését is lehetővé tette.
Pontosan egyezett azzal, amit Luis De Broglie előre kiszámított. Az elektront
tehát nem lehetett úgy meghatározni, mint egy kis golyót, vagy egyáltalán egy
„anyagi” tárgyat. Abban a világban, ami bennünket, embereket körülvesz,
egyértelmű, hogy egy tárgy, pl. egy focilabda, egyetlen esetben sem lép fel
hullámként. A fotonok, elektronok és atomok, amik „nem tárgyak”, úgy lépnek
fel, mint amik csak néha tárgyak, azaz csak néha lehet őket helyzetük, formájuk
és tömegük alapján meghatározni.
(23. o.) Ez a paradoxon a fizika talán legvitatottabb rejtélye. Végső soron
mi az, ami bennünket körülvesz? Főként anyagi részecskék, amik néha
hullámtermészetet mutatnak, vagy hullámok, amik néha anyagi természetet
mutatnak? A fizikusok szerint mindkettő, a hétköznapi élmény szerint szinte
egyértelműen anyag.
Csakhogy a hétköznapi élmény már vezetett bennünket tévútra…
Ezért most közelítsünk a dolog lényegéhez az úgymond kevésbé nyilvánvaló
oldalról.
Mi történne, ha az anyagot hullámként kezelnénk? A fizikai és a matematikai
lehetőség ugyanis adott.
E=mc2 mondja ki Einstein speciális relativitáselméletének közismert
képlete, ahol E az energia, m a tömeg és c a fény sebessége vákuumban. A képlet azt mutatja, mennyi energia
felel meg egy bizonyos tömeggel rendelkező részecskének. Ezek a bizonyos
részecskék tehát, amiket mi anyagként érzékelünk, tulajdonképpen kis „energiacsomagok.”
A részecskék energiái, Max Planck törvényének értelmében, frekvenciában is
kifejezhetők. Max Planck már 1900-ban felfedezte, hogy magasabb energiához
mindig magasabb rezgésszám tartozik. Így különböző típusú és rezgésszámú
hullámok különböző szubatomi részecskéknek felelnek meg.
Amit mi anyagnak érzékelünk, valóban leírható hullámként, de itt nem
akármilyen hullámról van szó, hanem azok egyik különös fajtájáról, azaz
állóhullámokról. Az állóhullám az egymással szemben haladó, egyenlő
frekvenciájú és amplitúdójú hullámok interferenciája esetén fellépő jelenség.
Az állóhullám – nevét meghazudtolva – tulajdonképpen nem azt jelenti, hogy
valami statikus dologról van szó.
Állóhullámok egyszerűen előállíthatók pl. egy több méter hosszú gumiszalag
segítségével.
Keltsünk a szalag szabad végén (A) rezgéseket (1. ábra.)
A hullámok a szalagon végighaladva a rögzített végen (B) visszaverődnek, és
szembetalálkoznak az (A) felől érkező hullámokkal. A kialakuló kép általában
igen változékony, bizonyos frekvenciánál azonban a hullámalakzat állandósul, és
a kialakult állóhullám két alapvető jellegzetessége jól megfigyelhető.
Az egyik az, hogy a szalag különböző részei nem egymás után, hanem
egyszerre végzik rezgésüket. A másik jellegzetesség az amplitúdó eloszlásnál
figyelhető meg. Bizonyos pontok gyakorlatilag nyugalomban vannak, mások pedig
maximális amplitúdóval végzik rezgésüket. Az előbbieket csomópontoknak, az
utóbbiakat duzzadási helyeknek nevezzük.
Hasonló állóhullámok lépnek fel egy orgonasípban, vagy egy hegedű húrján.
Az orgonasíp esetében az állóhullámok az áramló levegőből jönnek létre, a
hegedű esetében maga a húr az, ami rezeg.
Az a, b, és c – vel jelölt ábrákon a központhoz viszonyítva teljesen
szimmetrikus állóhullámokat látunk, míg a d, e, és f ábrákon a szimmetria csak
az egyik átmérőhöz viszonyítva figyelhető meg. Az állóhullámot tehát nem csak a
frekvenciája, hanem a szimmetria típusa is jellemzi.
Amit mi anyagnak nevezünk, csak egy tulajdonság. Persze,
mint minden tulajdonság, ez is relatív. Nem egy bizonyos típusú energiaszintre
jellemző, hanem arra, hogy az energia hogyan viselkedik, amikor hasonló, vagy
energiaszintben egymáshoz közelálló hullámsávokat hasonlítunk össze.
(28. o.): Amikor Scrödiner megvizsgálta a legegyszerűbb atomban, a
mindössze egyetlen elektront tartalmazó hidrogénatomban fellépő hullámformákat,
hullámegyenletének segítségével egész sor, különböző formájú állóhullámot
fedezett fel. Az alábbi ábra ezen állóhullámok egy részét mutatja be.
6. ábra.
Schrödinger viszont nem volt biztos abban, hogy mi is az, ami kering, vagy,
hogy van – e egyáltalán valami, ami ezekben az állóhullámokban kering. (1961)
Egy atom elég sok állóhullámból tevődhet össze. A stabil Na 23 atomban
például 11 protont és 12 neutront találunk az atommagban. Ez 23 különböző
típusú és rezgésszámú állóhullámot jelent. Az atommagot további 11 elektron
veszi körül, ami azt eredményezi, hogy a nátriumatom úgy is leírható, mint egy
34 energiahullámból álló energiacsomag.
Az atomok molekulákba szerveződhetnek, a molekulák az élő és élettelen
anyag alkotórészei, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy egy kő, egy virág,
egy gépkocsi, sőt az ember is állóhullámok többszörösen összetett halmazaiból
áll.
Ez persze még mindig különösen hangzik, hiszen hétköznapi érzékelésünk
számára a „hullám” lényegesen más, mint az „anyag”. pedig – amint erre
hamarosan fény derül – minden jel arra mutat, hogy „anyagi részecske”
egyáltalán nem létezik, csupán az állóhullám az, ami bizonyos kísérletekben
anyagi tulajdonságokat mutat!
Előbb azonban meg kell vizsgálnunk, hol is foglal helyet az általunk
anyagnak tekintett frekvenciasáv az elektromágneses spektrumhoz viszonyítva.
Ezt az úgy nevezett spektrumanalízis teszi lehetővé.
„Az atomot megvilágítani annyit jelent, mint lehetővé tenni, hogy bizonyos
fotonok – amiknek energiáját rezgésszámuk, azaz hullámhosszuk határozza meg –
kölcsönhatásba lépjenek az atommal. Ha ez az energia megfelel annak, ami az
elektron két különböző energiaszintje között van, akkor egy rezonancián alapuló
jelenség lép fel. Az elektron felszívja a foton energiáját, és egész egyszerűen
hullámformát változtat…És pontosan ennek az ellenkezője történik akkor, amikor
a magasabb energiaszintre gerjesztett elektron lead egy fotont, és visszatér az
alacsonyabb energiaszintre.” (Svensson, 1983)
Az elnyelt vagy leadott foton hullámhosszából rendkívüli pontossággal
meghatározható az atomot alkotó állóhullámok rezgésszáma. Ha minden
rendelkezésünkre álló anyagot megvizsgálunk ezzel a módszerrel, és az
állóhullámok frekvenciáit összehasonlítjuk az elektromágneses spektrummal,
akkor azt látjuk, hogy az „anyag” elég széles „hullámsávot” takar, ami a
látható fénytől a gamma sugárzás felső határáig terjed: (7. ábra.)
(30. o.):
7. ábra.
(31. o.):
Miért érzékeled anyagnak, azt, ami tulajdonképpen
állóhullám? :Wolfgang Pauli osztrák fizikus bebizonyította, hogy egyetlen
atomon belül nem létezhet két teljesen egyforma elektron.(Ez alaptörvény a
fizikai világban.) Egy bizonyos tulajdonságokkal rendelkező elektron kizárja
egy pontosan ugyanolyan elektron jelenlétét. Ezt a felfedezést Pauli kizárási
elvének nevezik. Mi történik, ha két azonos atomot megpróbálunk összepréselni? Nyilván,
vannak bennük teljesen azonos elektronok, protonok, neutronok. Érvényre jut a
kizárási elv, és az azonos típusú és energiájú állóhullámok anyagi
tulajdonságokat mutatnak egymáshoz viszonyítva. Mihez képest más az anyag, mint
a fény, a hang, vagy a rádióhullám? Érzékszerveinkhez, valamint önmagához
viszonyítva. Testünk és érzékszerveink ugyanabból a körülöttünk lévő anyagból,
vízből, szénből, stb. épül fel.
Az anyag nem más,
mint egy viszonylag széles és összetett hullámsáv, ami állóhullámokból áll, és
csak akkor mutat anyagi tulajdonságokat, amikor ezt a hullámsávot önmagával
hasonlítjuk össze.
Amit mi anyagnak
nevezünk, csak egy tulajdonság. Persze, mint minden tulajdonság, ez is relatív.
Nem egy bizonyos típusú energiaszintre jellemző, hanem arra, hogy az energia
hogyan viselkedik, amikor hasonló, vagy energiaszintben egymáshoz közelálló
hullámsávokat hasonlítunk össze.
Kb. 2008-ban voltam egy Balogh Béla előadáson, és
most felfedeztem a networkon az erről az előadásról készült videó részletet.
Nézd meg:
V.
Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata
Saját magunkat egyetlen gondolatunktól sem kímélhetjük (13. o.)
Mindenekelőtt szeretném ezúton is
minden olvasó számára nyilvánvalóvá tenni, hogy a gondolat ereje miként hat az
anyagra, és következésképpen a fizikai testünkre.
Sokan, és sokat írtak már arról, hogy
nem csupán cselekedeteink, hanem puszta gondolataink is óriási hatást
gyakorolnak saját szervezetünkre, és egészségünkre. A pozitív gondolkodással
kapcsolatban egész irányzatok és iskolák alakultak ki, számomra mégsem volt
egyiknek sem olyan meggyőző ereje, mint Masaru Emoto japán kutató
eredményeinek. Ő az első, aki láthatóvá és megmutathatóvá tette, hogy minden
gondolatunk hatást gyakorol az anyagra, jelen esetben a vízre.
Emoto különböző vízmintákat vett,
azokat lefagyasztotta, és mikroszkóp alatt lefényképezte a kialakult
kristályokat. Majd felfigyelt arra, hogy a lefagyasztott víz mindig másképp
kristályosodik ki, attól függően, hogy milyen szavakat mondunk a vízminta
jelenlétében.
Masaru Emoto: A víz üzenetei c.
könyve már bejárta a világot, és Japánban Emoto úr kiemelt tiszteletnek örvend.
Munkásságának jelentőségére azonban csak akkor tudunk ráébredni, ha
tudatosítjuk magunkban, hogy a gondolat és a kimondott szó ereje nem csupán a
testünkön kívül levő vízre gyakorol ilyen döbbenetes hatást. Íme, néhány példa:
Az első vízmintának azt mondta:
hányingert kapok tőled, megöllek. És íme az eredmény:
A következő vízmintának azt mondta:
szeretet. A kialakult kristály önmagáért beszél…
A Fujiwara víztározó vizéből vett,
lefagyasztott minta, „természetes” állapotban nagyon hasonló a „hányingert
kapok tőled, megöllek” mintájához.
És a „Szeretet” feliratúhoz nagyon
hasonlóan kristályosodott ki ugyanabból a vízből származó másik minta, miután a
minta jelenlétében egy buddhista szerzetes elmondott egy imát.
Látható, hogy a rossz, illetve a jó
gondolatok által vezérelt szavak milyen hatást gyakorolnak egy csepp vízre.
Vajon csak a környezetünkben levő vízre hatnak ezek a gondolatok? Vagy netán
megtörténhet, hogy ugyanúgy hatnak a szervezetünkben levő víz minden cseppjére?
A testünk nagyon sok vízcseppből áll, hiszen több mint 70%-a víz. És vajon csak
akkor hatnak, ha kimondjuk őket? És vajon csak a vízre hatnak, vagy a többi
anyagra is?
Ezekre a kérdésekre ad egyértelmű
választ a két üveg főtt rizzsel végzett kísérlet.
Ennek a két mintának nem mondtak
semmit. Csak gondoltak egyet, és az egyikre ráragasztottak egy címkét azzal a
felirattal, hogy „te hülye”, a másikra pedig egy címkét azzal a felirattal,
hogy „szeretet”. Majd pár napig úgy hagyták… A „hülye feliratú megromlott, a
másik nem. Otthon bárki ellenőrizheti, kipróbálhatja.
Ez az eredmény azonban rendkívül
komoly figyelmeztetés. Hiszen nem csupán arról van szó, hogy két üveg rizs,
másképp viselkedik különböző gondolatok hatására, hanem arról is, hogy elég
egyetlen rossz gondolat, és a testünkben lévő minden csepp vízre, és a
testünket alkotó minden molekulányi szerves anyagra nagyon erős negatív hatást
gyakoroltunk.
Bármi rosszat gondolunk is másról, bármi rosszat készülünk is
tenni mással, ha kimondjuk, ha nem, ha megtesszük, ha nem, előbb saját
magunkban hozzuk létre a változást, és annak következményeit!
Korábban (A végső valóság c.
könyvben) már kifejtettem, hogy az ismert fizikai törvények alapján, a
kísérleti eredmények figyelembevételével egyszerűen kizárható a feltételezés,
miszerint a gondolatainkat a fizikai agy hozza létre. Az emberi test, az emberi
szervezet egy irányított rendszer, amit egy másik rendszer – egy magasabb
rezgésszámon létező energiarendszer irányít. Bár az irányító rendszernek is
több rétege és szintje van, nevezzük az egyszerűség kedvéért aurának. Nos, íme,
újabb bizonyítéka annak, hogy az aurában lévő gondolatok alakítják az anyagot –
jelen esetben a vizet – testen kívül és a szerves anyagokban, tehát a testen
belül is, és nem a testben végbemenő kémiai és fizikai változások hozzák létre
a gondolatokat. Darwin, és az evolúciós elmélet minden elfogult hívőjének
figyelmét szeretném még egyszer felhívni a jelenség lényegére.
Nem a farok csóválja a kutyát!
De ha a gondolatok ilyen hatást
gyakorolnak a vízre, és a szerves anyagra, vajon milyen hatást gyakorolnak az
életünk alakulására? És mi történik abban az esetben, ha esetleg ellenséges és
barátságos gondolatainkat az ismeretségi körünkben lévők – tudat alatt ugyan,
de érzékelik? És mi történik abban az esetben, ha saját magunkról gondolunk
rosszat?
Bizonyára mindannyian találkoztunk
már olyan beteg emberekkel, akik szünet nélkül fújják a tüneteiket, és meg nem
szűnő panaszáradat az életük. Nos, mit tesznek ezek az emberek valójában?
Minden alkalommal újragondolják, újrateremtik a tüneteiket, a betegségeiket, gondolatban
valósággal fenntartják azt az állapotot, amiből ki szeretnének mászni.
És – ha már itt tartunk – az ember
nem csak bizonyos betegségekből szeretne kimászni. Legalább annyira gyakori,
hogy bizonyos élethelyzetekből, konfliktushelyzetekből, nyomasztó anyagi
körülményekből, rossz párkapcsolati viszonyból szeretne kilépni.
Sokan mégis képtelenek erre.
Képtelenek, mert gondolataikkal a meglévő helyzet energiáját táplálják, és nem
az új, a kívánt helyzet energiáit erősítik. Ahová gondolat megy, oda energia
megy. Vajon mennyi energiát, azaz gondolatot fordítunk arra, hogy a fennálló
áldatlan helyzet minden részletét újra átgondoljuk, és kitaláljuk az újabbnál
újabb érveket saját védelmünkre, vagy az „ellenfél” sértegetésére.
Minden egyes panasz, akár csak gondolatban is, visszahúzó
erő. Hogy ez az erő mekkora?
Gondoljunk csak az ólomkamrás
kísérletekre, vagy az Apolló 14 esetére. Ha a gondolat át tud hatolni két
ólomkamra falán, és meg tudja tenni az ólomkamrák közötti 1700 km-es
távolságot, ha a gondolat át tud hatolni egy jól szigetelt űrkabin falán, és
meg tud tenni 250.000 km távolságot, akkor ez bizony hatalmas erőt képvisel. És
ezt a hatalmas erőt rendkívül gyakran fordítjuk mások ellen, de közben semmi
módon nem kerülhetjük el, hogy saját magunk ellen is fordítsuk, mert saját
magunkat egyetlen gondolatunktól sem kímélhetjük meg. (Mindenki EGY!)
Ezért aztán rendkívül sok tanfolyam
indul arra vonatkozólag, hogy tudatosan a pozitív gondolkodás irányába tereljen
bennünket, hiszen ez az egyik kulcsa a jobb, teljesebb életnek.
De van itt valami, amivel ezek a
tanfolyamok – az agykontroll kivételével – nem tudnak mit kezdeni. Ez pedig a
tudatalattiban, tudattalanban elrejtett gondolatokról, programokról, mély belső
hitekről szóló rész.
Pedig a legtöbb galibát pontosan ezek okozzák…
Masaru Emotó: A víz üzenetei:
VI. Villás Béla
előadásai
Ha meg akarod tudni, hogy milyen ISTENI parancs a magyarság
alapja, hallgasd végig sorban Villás Béla 15 videóját:
http://www.youtube.com/watch?v=ApFaTkhAebQ&feature=player_detailpage
http://www.youtube.com/watch?v=ApFaTkhAebQ&feature=player_detailpage
Ha egészséget akarsz, hallgasd meg ezeket:
VII. Gyógyítsd meg önmagad történet
Gyógyítsd meg magad!
“Két évvel ezelőtt
hallottam egy terapeutáról Hawaiin, aki meggyógyított egy egész osztálynyi
beszámíthatatlan elmebeteg pácienst -- anélkül, hogy egyáltalán látta volna
őket. A pszichológus tanulmányozta a beérkező dossziéját, majd önmagába nézett,
hogy meglássa, hogyan teremtette ő annak a személynek a betegségét. Ahogy
gyógyította önmagát, úgy gyógyult a páciens.
“Amikor először
hallottam ezt a történetet, azt gondoltam ez egy úgynevezett ‘városi
szóbeszéd’. Hogy tudna bárki meggyógyítani bárki mást azzal, hogy önmagát
gyógyítja? Hogy tudna akár a legnagyobb önfejlesztő mester is meggyógyítani egy
beszámíthatatlan elmebeteget?
Ennek nem volt
semmi értelme. Nem volt logikus, tehát elfelejtettem a történetet.
“Aztán egy év múlva
újra hallottam róla. Azt hallottam, hogy a terapeuta egy hawaii gyógyítási
folyamatot használt, aminek a neve ho’oponopono. Eddig soha nem hallottam róla,
de nem tudtam kiverni a fejemből. Ha a történet igaz, többet kell tudnom róla.
Mindig úgy értelmeztem, a ‘teljes felelősség’ azt jelenti, hogy én felelős
vagyok azért, amit gondolok és teszek. Ezeken kívül nincs mit tennem.
Úgy vélem a legtöbb
ember szintén ezt érti a teljes felelősség alatt. Felelősek vagyunk azért, amit teszünk, nem
pedig azért, amit bárki más – de másképpen is nézhetjük mindezt.
“A hawaii
terapeuta, aki meggyógyította azokat a szellemileg beteg embereket, egy újfajta
nézőpontot tanított meg nekem a felelősség kérdéséről. A neve Dr. Ihaleakala
Hew Len. Körülbelül egy órát beszélgettünk telefonon az első alkalommal.
Megkértem, hogy mondja el nekem a terápiás munkájának teljes történetét.
Elmondta, hogy a
Hawaii Állami Kórházban dolgozott 4 évig. Ott éltek azok a szellemi
visszamaradottakat, akik veszélyesek voltak önmagukra és a társadalomra nézve.
A pszichológusok gyakran váltották egymást. Az ápolószemélyzet gyakran
betegeskedett, sokan pedig egyszerűen kiléptek. Azon az osztályon az emberek
hátukat a falhoz vetve közlekedtek, attól félve, hogy a páciensek megtámadják
őket. Nem volt kellemes ott élni, ott dolgozni vagy akár csak meglátogatni azt
a helyet.
"Dr. Len azt
mondta, ő sohasem látta a betegeket. Ő megállapodás szerint az irodájában
dolgozott, és átnézte a betegek aktáit. Az akták átnézése alatt önmagán
dolgozott. Ahogy önmagán dolgozott, a páciensek elkezdtek gyógyulni.
Néhány hónap múlva,
a pácienseknek - akiket lekötözve kellett azelőtt tartani - engedélyezték, hogy
szabadon járjanak, mesélte. “Mások,
akiket keményen gyógyszerelni kellett, elhagyhatták a gyógyszereiket. És azok, akiknek
esélyük sem volt arra, hogy valaha is kiengedjék őket, távozhattak.
Mély tisztelettel
tekintettem rá.
És nem csak ez
történt, folytatta, de a személyzet elkezdte élvezni a munkáját. A hiányzások
és a kilépések megszűntek. Több ápolónk lett végül, mint amennyire szükség
volt, mivel a gyógyult pácienseket kiengedtük, és minden ápoló bejárt dolgozni.
Mára azt az osztályt már bezárták.
Ekkor feltettem a
’milliódolláros’ kérdést: “Mit csináltál önmagaddal, ami azt okozta, hogy azok
az emberek meggyógyultak?”
“Én csak egyszerűen
meggyógyítottam azon részemet, amely teremtette őket.” mondta. Nem értettem.
Dr. Len kifejtette, hogy a teljes felelősség az életed iránt azt jelenti, hogy
minden az életedben – egyszerűen azért, mert az életedben van – a te
felelősséged. Szó szerinti értelmezésben az egész világ a te teremtményed.
Huhh. Ezt nehéz
lesz megemészteni. Azért felelősnek lenni, amit mondok vagy teszek, egy dolog.
Felelősnek lenni, amit valaki az életemben tesz vagy mond, egy teljesen másik.
Nos, az igazság az: ha a teljes felelősséget vállalod az életedért - akkor
minden, amit látsz, hallasz, ízlelsz, érintesz vagy egyéb módokon
megtapasztalsz, is a te felelősséged, mivel az életedben megjelent.
Ez azt jelenti,
hogy a terrorista cselekedetek, az elnök, a gazdaság vagy minden amit
megtapasztalsz és nem szeretsz – a te dolgod, hogy meggyógyítsd. Végeredményben
nem léteznek, csak projekcióként, amelyet a belsődből vetítesz ki.
A gond nem velük
van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, meg kell változtatnod önmagadat.
Tudom, ezt kemény
dió lesz végiggondolni, nem is szólva arról, hogy elfogadd, vagy megéld. Mást
okolni sokkal egyszerűbb, mint a felelősséget vállalni. Ahogy Dr. Len-nel
beszélgettem, elkezdtem észrevenni, hogy a gyógyítás számára és a ho'oponopono
technikában az önszeretetet jelenti. Ha azt akarod, hogy az életed jobbra
forduljon, fejlődjön, meg kell gyógyítanod az életed. Ha meg akarsz gyógyítani
bárkit, akár egy mentálisan beteg bűnözőt, tedd azt azzal, hogy gyógyítod
önmagad.
Megkérdeztem Dr.
Len-t hogyan gyógyította meg önmagát. Mit tesz, pontosan, amikor a páciensei
dossziéját nézi?
“Csak annyit
teszek, hogy újra meg újra ismételgetem: ‘Sajnálom!’ és ‘Szeretlek’” mondta.
“Ennyi lenne?”
“Ennyi.”
Kiderült, hogy
önmagad szeretete a legjobb módja, hogy tökéletesítsd önmagad, és ahogy
önmagadat fejleszted, a világodat is tökéletesíted.
Had mutassam be egy
egyszerű példán, hogy hogyan is működik ez: egy nap valaki küldött nekem egy
e-mailt, ami szomorúvá tett. A múltban úgy kezeltem volna ezt, hogy dolgoztam
volna az érzelmi fájó pontokon vagy próbáltam volna okokat keresni, miért is
küldte az a személy azt a zavaró üzenetet.
Most eldöntöttem,
hogy kipróbálom Dr. Len módszerét. Elkezdtem csendben mondogatni ‘Sajnálom’ és
‘Szeretlek’. Nem egy bizonyos embernek címeztem. Csak egyszerűen felidéztem a
szeretet szellemét, hogy gyógyítsa bennem, amit a külső körülmény okozott.
Egy órán belül
kaptam egy e-mailt ugyanattól a személytől. Bocsánatot kért az előző
üzenetéért. Ne feledd, hogy én nem tettem semmit sem azért, hogy bocsánatot
kérjen. Még csak nem is válaszoltam neki. De azzal, hogy mondogattam
‘Szeretlek’, valahogyan meggyógyítottam önmagamban azt, amely őbenne jött
létre.
Később részt vettem
egy ho'oponopono workshop-on, amelyet Dr. Len vezetett. A most 70 éves,
megfontolt nagyapakülsejű sámán valahogy a világtól elvonultnak tűnt.
Megdicsérte a
könyvem, A Vonzás Tényező-t (The Attraction Factor). Azt mondta nekem, hogy
ahogy önmagamat fejlesztem, a könyvem vibrációja emelkedni fog, és mindenki,
aki olvasni fogja, érezni fogja azt. Röviden, ahogy én fejlődöm, úgy fognak
fejlődni az olvasóim is.
“S mi van azokkal a
könyvekkel, amelyek már el lettek adva és kinn vannak?” kérdeztem.
“Ők nincsenek
‘odakinn’ ” mondta, ismét újra fejbecsapva bölcsességével az eszemet. “Ők még
mindig benned vannak.”
Röviden, nincs
olyan, hogy odakinn.
Egy egész könyvet
kellene írni ahhoz, hogy ezt a gyakorlati technikát az azt megillető mélységgel
át tudjam adni. Legyen elegendő annyi itt, hogy bármit is akarsz fejleszteni az
életedben, csak egyetlen egy hely van, ahová tekintened kell: önmagadba. S amikor
ezt teszed, tedd szeretettel.
Ez a vonzás tényező
– hasonló hasonlót vonz -, s az ő Isten-énje olyan erős volt, hogy vonzotta az
Isten-ént másokban.
Joe Vitale
/Forrás: asztralfeny.hu/
VIII. Dr. Budai László Károly: Germán Gyógytudomány videók:
IX. Végszó (Szabadi Tibor Gyula)
Morrnah, Dr.
Hew Len és Joe Vitale nyomán: Hoponopono:
100%-ban én
vagyok a felelős mindenért, ami az életemben történik, mert minden ebben a
világegyetemben, amit megtapasztalok, az engem tükröz. Ha nem én lennék a
felelős, akkor nem tapasztalnám meg. Amikor valami negatív történik az
életemben, például valaki negatívan reagál velem kapcsolatban, az nem benne
van, hanem bennem. A holografikus elvnek megfelelően magamat kell tisztítanom,
és ha a hibát magamból kitisztítottam, az a hiba a Világból is eltűnik, szintén
a holografikus elvnek megfelelően. Amikor valamilyen szándék feltör, az vagy a
tudatalattiból felbuggyanó emlék, vagy isteni inspiráció. A tudatalattiból
felbuggyanó emlékek fájdalmasak, tökéletlenek és hibásak. Az isteniből
felbukkanó inspiráció szerető, tökéletes, és hibátlan. Elutasíthatom, vagy
elfogadhatom. Ez a szabad akarat. Mivel én vagyok a felelős, énnekem kell
meggyógyítanom önmagam. Sohasem a másikat kell meggyógyítanom, hanem mindig
önmagam. Megkérem az istenit önmagam megtisztítására ezekkel a szavakkal:
"Szeretlek.
Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek."
Isten a
szeretet. A szeretnek minden lehetséges. A szeretet a minden-semmi állapota.
Először a tisztítás kérésével a semmi állapotába jutok el, majd a szeretet
mindent betöltő ereje következik. Ha valaki erre, amit itt és most leírok,
bizonyítékot szeretne, akkor erre az a válaszom, hogy az én életemben
valahányszor valami szar volt, egyvalaki mindig ott volt: Én.
Szóval,
amikor nem értünk valamiben egyet, amikor nem toleráljuk egymást, amikor valaki
megsértődik a vélemény különbségen, és el akarja hagyni a blogot, az 100%-ban
az én felelősségem, különben nem tapasztalnám meg. A béke velem kezdődik.
Tisztítanom, tisztítanom, és tisztítanom kell.
"Szeretlek.
Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek."
A
tudatalatti az mindig kollektív tudattalan, vagyis valakivel, valakikkel közös
emlék.Közös emléket Isten is csak úgy tud törölni, hogy mindenkinél kitörli,
aki benne volt.Nem az a küldetésem, hogy a világot megváltoztassam, hanem az a
küldetésem, hogy én változzak.Ha én megváltozok, a világ soha nem megy többé
vissza az eredeti állapotába.Jézus erre célzott, amikor ezt mondta: "Én és
az Atya egyek vagyunk."
Ő maga volt
a változás. A szeretet.Az együttérzés.A megbocsátás. A hála.
"Szeretlek.sajnálom.
Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek."
Hogy ha a
teljes felelősség az életed iránt azt jelenti, hogy minden az életedben –
egyszerűen azért, mert az életedben van – a Te felelősséged, akkor szó szerinti
értelmezésben az egész világ a Te teremtményed!
Ha ezt
érted, akkor a világ bajaival való dagonyászás helyett – ez csak a Te
projekciód, kivetítésed – fordulj szeretettel magad felé, vállald a
felelősséged.
Ezt
elmondani könnyű, megtenni nehéz! Én dolgozom magamon! Időm van elég!
Enyém az
örökkévalóság!
http://www.youtube.com/watch?v=oed8xNPx_Qg&feature=related
Network Szemléletváltók klubjából átvéve:
Spiritualitás: Ami a bibliából kimaradt:
http://valtozas.network.hu/video/spiritualis_eloadasok/ami_a_bibliabol_kimaradt#
Spiritualitás: Ami a bibliából kimaradt:
http://valtozas.network.hu/video/spiritualis_eloadasok/ami_a_bibliabol_kimaradt#
csillagvirag@kyara.hu:
- tól:
Az itt
található link Thot Smaragdtábláinak fordítását tartalmazza Dr. M. Doreal
fordításában:
http://www.scribd.com/Az-Atlantiszi-Thoth-smaragdtablai/d/19709307
http://www.scribd.com/Az-Atlantiszi-Thoth-smaragdtablai/d/19709307
XI..Ara Rauch- Spirituális illúziók: http://ararauch.hu/index.php/tengely/spiritualis-illuziok?fbclid=IwAR2qVhOlJcY6yj72Pe-llW37TEmpCIJWB1vNjySmtopXh2m4WanMvD4vJXM
Elérhetőségeim: Lakás: Győrben. Tel.:+3630/4847121 Skype:szabaditibor7 ,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése